Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kínai papokat üdvözölt a pápa

Szívélyesen üdvözölte a mintegy hatezer zarándok között szerdán megjelent huszonnyolc kínai papot az Aosta-völgyben töltött nyári szabadsága utáni első általános kihallgatásán XVI. Benedek pápa.


Dátum: 2005-08-03 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41511
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:06.811310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vatikán nem közölte, hogy a 28 pap a Kínai Kommunista Párt által ellenőrzött Katolikus Hazafias Szövetség vagy pedig a Rómához hű földalatti egyház tagja. Az a prelátus, aki bemutatta őket a katolikus egyházfőnek, csak annyit mondott, hogy Kínából érkeztek, és egy szemináriumon vesznek részt. Az AsiaNews katolikus hírügynökség és több vezető nemzetközi hírszolgálati iroda azonban egybehangzóan azt írja, hogy a hivatalos pekingi egyház tagjai. "Szívből jövő szeretettel köszöntöm a Kínából érkezett papok csoportját" - mondta a pápa a kínaiak éljenzése és tapsa közepette.

A Kínai Népköztársaságban csak ennek az államilag ellenőrzött egyháznak a működését engedélyezik, amely maga választja püspökeit, és nem tart fenn hivatalos kapcsolatokat a Vatikánnal. A pápához hű földalatti egyházat "felforgató szervezetként" üldözik; több püspök és számos pap munkatáborban sínylődik, a kommunista hatóságok "külföldről irányított ellenséges elemnek" bélyegzik őket. A "hazafias" kínai klérust XII. Pius pápa szakadárság miatt 1957-ben kiközösítette. A Vatikán először 1999-ben járult hozzá ahhoz, hogy "hazafias" püspököt szenteljenek fel. Legutóbb pedig - attól a szándéktól vezettetve, hogy javítson kínai katolikusok helyzetén - jóváhagyta a "hivatalos" kínai egyház két püspökének kinevezését.

II. János Pál pápa 2001-ben bocsánatot kért azért, hogy a katolikus egyház Kínában hibákat követett el a múltban, és elismerte, hogy a Kínai Népköztársaság sikereket ért el a gazdaság és a társadalmi élet területén. Pekingben "erős visszatetszést" keltett, hogy a tajvani elnök, Sen Suj-pien részt vett II. János Pál pápa temetése alkalmából tartott gyászszertartáson. A Vatikán az egyetlen olyan európai állam, egyben pedig egyike annak a 25 államnak a világon, amely diplomáciai kapcsolatokat ápol Tajvannal. Richard Madsen, a San Diego-i Kalifornai Egyetem Kína- és katolicizmus-szakértője elképzelhetetlennek tartja, hogy az új pápa megváltoztatja magatartását Pekinggel szemben. Joseph Ratzinger elutasítja a "minden áron való normalizálást", és semmi esetre sem fogadja el a hatalom pekingi birtokosaitól igényelt befolyásgyakorlást a püspökök kinevezésére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek