Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem utal a minisztérium, gondokkal küzd az anyaotthon

Saját fizetésükből fedezik a kiadásokat a kaposvári Borostyánvirág Alapítvány anyaotthonában a dolgozók; a szakminisztérium nem utalta át az intézménynek a júliusi normatív támogatást. Vágner Mária, az esélyegyenlőségi tárca kommunikációs vezetője megerősítette, hogy késik a normatíva átutalása.


Dátum: 2005-08-03 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:08.091277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megyei napilapban szerdán rólunk megjelent cikk nyomán nagyon sokan jelentkeztek, civilek és cégek, hogy segítsenek, sorra érkeznek az élelmiszerek - mondta Mózes Ernőné, az otthon vezetője az MTI érdeklődésére. "A cím, miszerint éheznek az anyaotthon lakói, talán kissé túlzó, mert egyelőre még nincs erről szó, de mindenképpen figyelemfelhívó, és ha ennek kapcsán nem kaptunk volna segítséget, akkor egy hét múlva igaz is lett volna" - fűzte hozzá az otthon vezetője.

Elmondta, hogy a városi önkormányzat, miután értesült a helyzetről, azonnal átutalt a számlájukra 329 ezer forintot, ami szerdán reggel meg is érkezett. "Azt azonban továbbra sem tudjuk, hogy a minisztériumtól (Ifjúsági-, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, ICSSZM) vajon miért nem kaptuk meg a júliusi, és immár az e hónapra esedékes normatív támogatást, amely havonta közel kétmillió forint" - mondta Mózes Ernőné. Hozzátette: tudomása szerint Somogy megyében még három, hasonló feladatot ellátó civil szervezet is ilyen helyzetben van, azaz oda sem érkezett meg az előző havi normatív támogatás.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek