Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felhőszakadás rongált Győrött

Felhőszakadás volt szerda délután Győrött. Pincebeázásokról közel 100 bejelentés érkezett a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz a késő délutáni órákig - közölték az igazgatóság ügyeletén az MTI-vel.


Dátum: 2005-08-03 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:09.050817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pákai László ügyeletvezető elmondta: a víz magánházak, iskolák, pénzintézetek pincéibe folyt be, mivel a csatornák nem tudták elnyelni a rövid idő alatt lezúdult nagy mennyiségű esőt. A felhőszakadás idején szinte esti sötétség borult a városra. Az esőt erős villámlás kísérte. A villám fákba csapott bele. A kidőlt fák több helyen akadályozták a közlekedést, egy épületre dőlt fa pedig a ház tetőszerkezetét rongálta meg. Az ügyeletvezető tájékoztatása szerint az elárasztott pincékből tíz hivatásos tűzoltó egység és egy önkéntes csoport szivattyúzta a vizet. A villám sújtotta fák eltávolításán tíz láncfűrész dolgozott szerda délután Győrött.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek