Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb vihar a támogatások körül:cáfol a katolikus püspök

Veres András katolikus püspök szerdán cáfolta Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár kijelentését, amely szerint "eddig nem alakult ki egységes metódus a normatíva és az egyházi kiegészítő támogatás megállapítására".


Dátum: 2005-08-04 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:10.227819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez nem igaz" - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a Magyar Kurír katolikus internetes napilapnak nyilatkozva. Mint hozzátette, a vatikáni-magyar vegyes bizottság legutóbbi plenáris ülésén is elhangzott, hogy az eddigi módszer mindkét fél által elfogadott volt, a nehézségek abból adódtak, hogy a kormány nem teljesítette a megállapodás szerinti kötelezettségét. Az utólagos elszámolás keretében a kormány nem fizeti ki ugyanazt az összeget, amit az állami iskolába járó gyermekek után folyósít, tehát hátrányos megkülönböztetésben részesülnek az egyházi iskolák - mondta a püspök. Veres András felidézte: az egyházügyi államtitkár a Népszabadság július 29-i számában megalapozatlannak nevezte az egyház követelését, amely másfél milliárd forint kiegészítő támogatás elmaradását teszi szóvá. Ez az összeg 2000-től 2003 végéig halmozódott fel, a 2004-es adat az idei zárszámadási törvényben válik nyilvánvalóvá.

A püspök kiemelte, hogy a 2005-ös évet külön kell kezelni, hiszen új törvény lépett életbe, ami számukra elfogadhatatlan, ezért fordultak az Alkotmánybírósághoz. "Ugyanakkor nem csak ezt a másfél milliárdos összeget tartja vissza az állam" - mutatott rá. Mint kifejtette, 2000-től minden évben külön költségvetési tétel az úgynevezett felújítási és beruházási keret, ami az iskoláknak jár, ám az egyházi iskolák eddig ebből nem részesültek. Számításaik szerint e címen további hárommilliárd forint illetné meg a katolikus egyházat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek