Pénteken beiktatják az új köztársasági elnököt
Mintegy félszáz hivatalos meghívott jelenlétében, a Sándor-palota Tükörtermében tartják pénteken Sólyom László megválasztott köztársasági elnök beiktatási ünnepségét.
Dátum: 2005-08-04 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:11.448672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnöki hivatal sajtóosztályának az eseményre szóló meghívója szerint a Tükörteremben a meghívott vendégeken kívül csak operatőrök és fotósok lehetnek majd jelen, az újságírók a Sándor-palota sajtótermében, kivetítőn kísérhetik figyelemmel az eseményt.
A Mádl Ferenc 2000. augusztus 4-i, a millenniumi ünnepségekkel egybekötött nagyszabású ceremónián történt beiktatásához képest "visszafogott" ünnepségen rövid beszédet mond majd Mádl Ferenc távozó és Sólyom László hivatalba lépő államfő. A beszédeket fogadás követi.
Az ötéves hivatali idejét letöltött Mádl Ferencet a harmadik köztársaság harmadik elnökeként felváltó Sólyom Lászlót a harmadik fordulóban választotta a köztársaság elnökévé az Országgyűlés június 7-én. A 63 éves, pécsi születésű jogászprofesszor megválasztását, majd eskütételét követően úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy passzív, szigorú és keveset beszélő államfő akar lenni. Elnökké választása alkalmából elmondott parlamenti beszédében egyebek között azt hangsúlyozta: "az elnök úgy fejezi ki a nemzet egységét, hogy annak sokszínűségét megőrzi és bátorítja". Államfői erkölcsi hitvallásáról egy, a Magyar Rádiónak adott interjúban elmondta: nem a "gazdagok és sikeresek" elnöke kíván lenni, hanem szem előtt tartja azoknak a "gondokkal terhelt, szegény embereknek is az érdekeit, akik nem is tudják, hogy ki is az elnök". Sólyom László egyelőre nem költözhet államfői rezidenciába, mert a Mádl Ferenc által lakott, de 2002-ben értékesített Béla király úti ingatlanba már nem mehet, új rezidenciáról azonban egyelőre nem gondoskodtak számára. Az új államfő egyelőre XII. kerületi, társasházi lakásában marad, amelyet ideiglenes biztonsági berendezésekkel szereltek fel.
MTI - fideszfrakcio.hu