Megemlékezés Hirosimában
Az atomfegyverek világméretű felszámolását követelte több ezer ember csütörtökön Hirosima belvárosában. A nagygyűléssel megkezdődött a japán várost 60 éve ért amerikai atomtámadásra való megemlékezés-sorozat.
Dátum: 2005-08-04 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:15.685205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szombaton az évforduló napján mintegy 50 ezres tömeg felvonulására számítanak a rendezők. Az amerikai légierő Enola Gay nevű nehézbombázója 1945. augusztus 6-án helyi idő szerint nyolc óra tizenöt perckor dobta le tömegpusztító terhét, az atombombát, amely a város fölött felrobbanva valósággal eltörölte Hirosimát a Föld színéről. A világ első nukleáris támadásában 140 ezren vesztették életüket. Három nappal később az amerikaiak Nagaszakira dobtak le atombombát. Ebben támadásban 80 ezren haltak meg. A császári Japán hadvezetése ezután belátta: azt követően, hogy Európában már elhallgattak a fegyverek, értelmetlenné vált a II. világháború folytatása a csendes-óceáni hadszíntéren is. Tokió augusztus közepén bejelentette: feltétel nélkül kapitulál az Egyesült Államok előtt. A szombati megemlékezésre várják Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfőt is.
MTI - fideszfrakcio.hu