Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkáspárt: az SZDSZ túlsúlyos a kormányzatban

A Munkáspárt Központi Bizottsága szerint nem a legjobban megy a szekér. Bár leszögezik: egyetértenek a jóléti intézkedésekkel (melyeket a Fidesz is megszavazott - fidesz.hu), a kormány működésében sok kivetnivalót találnak. Itt van mindjárt elsőnek az SZDSZ kormányzati túlsúlya. Aztán a multik túlzott támogatása, a minimálbér adómentessé tételének hiánya. A Munkáspárt számára kérdés, hogy a kormány csak az önkormányzati választásokig folytatja-e jóléti programját.


Dátum: 2002-08-31 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:45.901595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Munkáspárt Központi Bizottsága közlemény adott ki, melyben az eredmények elismerése mellett igyekeznek leszögezni: "Aggodalomra ad okot, hogy az SZDSZ súlyánál lényegesen nagyobb szerepet kapott a kormányban. Amíg a liberálisoknak tett engedmények a száznapos programban még nem jelennek meg markánsan, a kormányprogram viszont már tükrözi a liberálisokkal kötött koalíció negatív hatásait."

A jóléti intézkedésekkel kapcsolatban tett elismerő szavak több helyütt bírálatra is okot adtak a Munkáspárt számára. A baloldali párt szerint a balliberális koalíció nem a munkavállalók, hanem a nemzetközi nagytőke érdekeit szolgálja. Mint írják: "Aggodalomra ad okot az is, hogy a kormány gazdasági programja a multinacionális cégeknek nyújtott kedvezmények fenntartása mellett teszi le a voksot. A kormány tehát a munkavállalókkal szemben a jövőben is a tőkének kíván kedvezni."

A minimálbérrel kapcsolatos kormányzati PR-t a Munkáspárt félretolja, és egyértelművé teszi azt, amit a kormánypártok elszánt hívein kívül mindenki tud:

"aggasztó jelenség a minimálbér adómentessége körül kialakult helyzet, hiszen a kényszervállalkozók többsége nincs jobb helyzetben az alkalmazottaknál. Sokan közülük a vidéki kistelepüléseken a minimálbérnél is kevesebb összegből kénytelenek megélni."

A honi Internetfelhasználók mellé áll a Munkáspárt, amikor úgy véli, "hogy a kormány nem könnyítette meg érdemben az internet felhasználását. A monopolhelyzetben lévő szolgáltatónak fizet ki jelentős közpénzeket."

A Slobodan Milosevic és Szaddam Husszein barátjaként is ismert baloldali párt az erkölcsök őreként leszögezi: "A Munkáspárt szerint a társadalom erkölcsi megtisztulása csak akkor mehet végbe, ha a politikai elit kiközösíti korrupt tagjait." A Munkáspárt szerint az Orbán-kormány körül keresendők a korrupt tagok, ez ügyben nyilván Keller Lászlóval értenek egyet. Ám nem éri el ingerküszöbüket, ha kiderül például, hogy több mint 10 milliárd forintnyi - valóban szóra sem érdemes öszeg (?) - hibádzik az államkincstárból az olajgate-ügyben elhíresült, a szocialista holdudvarba tartozó csoport "áldásos" orosz államadóságot lebontó tevékenysége nyomán. Ugyanígy nem téma az Eximbank módfelett nagyvonalú, több mint két és félmilliárdos hitelnyújtása Medgyessy erdélyi barátjának, a plázát építő Mudura Sándornak, amelynek kockázatát a magyar államkassza viseli. De nem érdemelt különösebb utánajárást az a minapi Magyar Nemzet-hír sem, miszerint az új Malév-elnök, Huszty András jóváhagyásával, hat éve több mint 200 millióért megvásárolt egykori tihanyi MSZMP-üdülő berendezése végül 12 millióért került a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatósághoz. Ezzel mai áron 400 millió forintot vesztett a Magyar Fejlesztési Bank, és jogi szakvélemények szerint amennyiben az ügy nem évült el, a hűtlen kezelés gyanúja vetődhet fel.

Közleménye végén a Munkáspárt Központi Bizottsága leszögezi: "A 2003. évre szóló költségvetés elfogadása nyomán dől el, hogy a száznapos szociális és baloldali jellegű program csupán az önkormányzati választásokig szóló választási taktika része, vagy egy hosszú távú program első lépése."

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek