A Fidesz megmentené Taszárt
Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő szerint a taszári légi bázis sorsát egy kormányváltással lehet megoldani, a jelenlegi döntéshozók ugyanis ahelyett, hogy tennének bármit is a hasznosításért, "inkább arról tárgyalnak, hogy mikor kelljen bezárni".
Dátum: 2005-08-04 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:18.060804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A valamikor pezsgő életet élő taszári légi bázis ma meglehetősen kaotikus képet mutat" - mondta az ellenzéki politikus a bázis bejáratánál tartott sajtótájékoztatón. Mártai Márta a kialakult helyzetért a somogyi országgyűlési képviselőket tette felelőssé, külön kiemelve Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélkül minisztert és Lamperth Mónika belügyminisztert, Kaposvár egyéni országgyűlési képviselőjét, mondván: "hallgatnak, és ez nagyon sokba kerül Somogynak". Hozzátette: három somogyi minisztere, két államtitkára van a kormánynak, de "egyikük sem emelte fel a szavát a taszári bázis fejlesztéséért, a munkahelyek megmaradásáért, s azért, hogy ne kerüljön lakat a mögöttem lévő kapukra". Mátrai Márta közlése szerint a Fidesz azért küzd annyira a légi bázis megmaradásáért, mert "ez egy kitörési pontot jelent a jelenlegi bezártságból" és az egész dél-dunántúli térségnek a felemelkedését jelenti. A bázis hatalmas állami vagyont képvisel, amit nem szabad veszni hagyni - mutatott rá a képviselő, aki összefogásra szólította fel a somogyi embereket annak érdekében, hogy - mint fogalmazott - "a kormány rossz döntésének ne essen áldozatául a taszári légi bázis". Braun László, a Magyar Honvédség vezérkari főnök-helyettese egy héttel ezelőtt bejelentette: szeptember elsejével bezárják a taszári katonai bázis, a felszereléseket pedig az év végéig elszállítják.
MTI - fideszfrakcio.hu