Megnyílt az Afrikai Unió rendkívüli csúcsértekezlete
Megkezdődött csütörtökön Addisz-Abebában az Afrikai Unió rendkívüli csúcsértekezlete, amelyet annak szentelnek, milyen formában képviseltethesse magát a földrész az ENSZ kibővítendő Biztonsági Tanácsában.
Dátum: 2005-08-04 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:18.630744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csúcsértekezleten az 53 tagállamból 46 elnök, alelnök, kormányfő és külügyminiszter vesz részt. Legutóbbi, július elején tartott csúcstalálkozójukon az afrikai politikusok azt javasolták, hogy a megújuló, 26 tagúvá váló BT-ben legyen hat új, vétójoggal rendelkező állandó tag - kettő közülük afrikai állam - és öt nem állandó tag, amelyek közül kettő szintén afrikai lenne.
Az afrikai tervvel párhuzamosan Brazília, India, Japán és Németország is javaslatot készített, amely szerint a BT-t a jelenlegi 15-ről 25 tagúvá bővítenék hat új állandó, de vétójoggal nem rendelkező taggal és négy cserélődővel.
A négyek a két javaslat összehangolását szeretnék, de úgy, hogy az afrikaiak mondjanak le vétójogról. Újabb elképzelésük értelmében a BT 25 tagú lenne, köztük hat új állandó taggal (Brazília, India, Japán, Németország és két afrikai állam), valamint négy új nem állandó taggal. Afrikának összességében így két állandó képviselője és két cserélődő képviselője lenne.
A földrészen Egyiptom, a Dél-afrikai Köztársaság és Nigéria a legesélyesebb az állandó tagságra, de Kenya, Angola és Szenegál neve is felmerült.
MTI - fideszfrakcio.hu