XV. Csángó Fesztivál Jászberényben
Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Csángó Fesztivált Jászberényben; a hatnapos rendezvény csütörtök este veszi kezdetét. A bevált dolgokhoz ragaszkodnak, ezért az idén is a korábbi években jól vizsgázott és népszerűvé vált elemeket kínálják a szervezők - mondta el az MTI-nek Szűcs Gábor, fesztiváligazgató.
Dátum: 2005-08-04 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:24.441705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jövő hét keddig tartó rendezvény ennek megfelelően ismét a moldvai és gyimesi csángók népművészetének bemutatására helyezi a hangsúlyt. Tánctanítások, kézműves foglalkozások, táncházak, koncertek, gálaműsorok, illetve Moldvából, Gyimesből, Csíkszentdomonkosról, Csíkcsobotfalváról, Vajdaszentiványból, Méráról, Szucságról, Magyarszentbenedekről és Magyarszovátról érkező hagyományőrzők várják a folklór iránt érdeklődőket - ismertette.
Szűcs Gábor tájékoztatása szerint szintén a hagyományoknak megfelelően más nemzetek népzenéjével, néptáncával, népviseletével is találkozhatnak a Jászberénybe látogatók. A lengyel, a francia, a török fellépők mellett igazi kuriózumot jelent a kolumbiai csoport bemutatkozása - emelte ki az igazgató.
Elmondta, hogy a csütörtök esti Boban Markovic Orkestar nyitókoncertet pénteken a "Táncforgatag" követi a város főterén, de hétvégén és hétfőn is jórészt szabadtéri programok alkotják a Csángó Fesztivál rendezvényeit.
A 15 esztendeje folyamatosan megrendezett folklórtalálkozó augusztus 9-én a "Viszontlátásra Jászberény" című gálaműsorral zárul - fűzte hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu