Nem kormányzati SMS-kampányra, hanem kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség
Nem felesleges, közpénzből finanszírozott kormányzati SMS-kampányra, hanem kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség, amely nem ÁFA visszatartásokra és év közbeni járulék-emelésekre épül - áll a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport Gazdasági Kabinetjének közleményében.
Dátum: 2005-08-04 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:27.177060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Burány Sándor a gazdasági növekedésről - a Fidesz reagálása
Már annak is örülnénk, ha Gyurcsány Ferenc kormánya a költségvetési törvényben szereplő - 4 százalékos - gazdasági növekedést meg tudná valósítani az idei évben. Hazánk GDP növekedésének első negyedéves adatát tekintve azonban erre igen kevés esély van, hiszen gazdasági növekedésünk pusztán 2,9 százalékos volt. Ezzel az eredménnyel továbbra is sereghajtók vagyunk az Európai Unióhoz tavaly csatlakozott országok között. Egyre kevésbé látszik a remény, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki ideje alatt bármiféle pozitív fordulat történik a magyar gazdaságpolitikában.
Nem felesleges, közpénzből finanszírozott kormányzati SMS-kampányra, hanem kiszámítható gazdaságpolitikára van szükség, amely nem ÁFA visszatartásokra és év közbeni járulék-emelésekre épül. A nagyobb gazdasági növekedés alapfeltétele a kiszámíthatóság. És éppen ez hiányzik Gyurcsány Ferenc és kormánya politikájából.
Budapest, 2005. augusztus 4.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Kabinet
fideszfrakcio.hu