Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Csak azért is tűzijáték"

A Fidesz - Magyar Polgári Párt sajnálattal állapítja meg, hogy a kormány annak ellenére ragaszkodott az elmaradt augusztus 20-i tűzijáték utólagos megrendezéséhez, hogy a magyar polgárok többsége megértéssel fogadta az ünnepi látványosság árvízi védekezés miatti elmaradását.


Dátum: 2002-09-01 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:46.863817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A polgárok egyetértettek azzal is, hogy a megtakarított kiadásokat az áradás okozta károk enyhítésére kellene fordítani - tartalmazza a Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési

képviselőcsoportjának a szombati tűzijátékot követően MTI-hez eljuttatott közleménye. Mint írják: Ezért minden jóérzésű emberben visszatetszést keltett a kormány erőszakos, nyilvánvalóan nem kevés többletköltséget jelentő "csak-azért-is-tűzijáték" ötlete. Nem tudni ugyanis, hogy honnan fog hiányozni az a több százmillió forint, amit a kormány mégsem a megrongálódott otthonok helyreállítására fordít. A Fidesz - Magyar Polgári Párt reméli - fogalmaznak a közlésben - nem a kormány közeli kampánycégek által leszámlázott megrendelések miatt volt szükség a sokaknak csalódást okozó nyárvégi szemfényvesztésre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek