Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áramszünetet okozott a vihar az orosházi kórházban

Az intézmény tájékoztatása szerint a műtéteket elhalasztották, a kórházban fekvő betegek ellátása azonban nincs veszélyben. Villámcsapás miatt csütörtökön hajnal óta áramszünet van, illetve aggregátor működik az orosházi kórházban - közölte az MTI-vel Grósz Miklós orvos-igazgató.


Dátum: 2005-08-04 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:27.775225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szakemberek szerint a rendkívül heves viharban egy villámcsapás okozhatta az intézmény munkáját nehezítő áramszünetet - mondta el az intézmény vezetője.

Grósz Miklós tájékoztatása szerint a tervezett műtéteket elhalasztották, egyelőre csak életmentő beavatkozásokat hajt végre az orosházi egészségügyi személyzet, ugyanakkor a kórházban fekvő betegek ellátása nincs veszélyben.

Az áramszolgáltató szakemberei a helyszínen vannak, s reggel óta dolgoznak a hiba elhárításon - tette hozzá az orosházi kórház orvos-igazgatója.

Forrás: mtv.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek