Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádat emelt a brit rendőrség

A brit rendőrség vádat emelt csütörtökön két nő ellen a terrorizmusellenes törvény értelmében, amiatt, hogy nem nyújtottak tájékoztatást a rendőrségnek a két héttel korábbi merényletkísérletek után - közölte a rendőrség.


Dátum: 2005-08-05 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:30.620882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csütörtöki esti rendőrségi tájékoztatás szerint a 28 éves Yeshshiembet Girma és a 21 éves Muluemebet Girma pénteken jelenik meg a bíróság előtt. A két nőt július 27-én vették őrizetbe egy razzia során a Stockwellben, a brit főváros egyik déli negyedében. A rendőrség azzal vádolja őket, hogy nem adták meg a nyomozóknak a kellő információt, amely révén "vádat emelhettek volna valaki ellen terrorcselekmény kitervelése, előkészítése, illetve arra való felbujtás miatt". A július 21-i újabb merényleteket két héttel a londoni metróban és egy buszon elkövetett gyilkos támadássorozat után kísérelték meg. Csütörtökön rendőrök ezrei biztosították a londoni utcákat, miután az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat újabb támadásokkal fenyegetett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek