Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harc a terrorizmus ellen

Mintegy 150 amerikai és izraeli szakértő vett részt Washingtonban egy háromnapos kollokviumon, hogy tapasztalatot cseréljen a terrorizmus elleni harc eszközeiről, módszereiről - közölte az izraeli közszolgálati rádió.


Dátum: 2002-09-01 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:47.184968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli küldöttséget az - Uzi Dajan tábornok vezette -országos védelmi tanács képviselői, a Sin Bét belbiztonsági szolgálat, a rendőrség és az egészségügyi minisztérium szakértői alkották. Amerikai részről a Szövetségi Nyomozó Iroda, a védelmi minisztérium és a fegyveres erők képviseltették magukat. A rádió szerint az amerikaiak a tanácskozás végén elfogadták egy olyan, "négycsillagos tábornok által vezetett" katonai hatóság gondolatát, amelynek feladata a polgári védelmi szolgálatok ellenőrzése. Az izraeli résztvevők hangsúlyozták, hogy globális harcot kell vívni a terrorizmus ellen, amihez szükség van nemzetközi egyeztetésre, jogi és gazdasági intézkedésekre, valamint a közvélemény felkészítésére is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek