Megállás nélkül mentenek a tűzoltók
Az elmúlt 24 órában 660 alkalommal nyújtottak segítséget a tűzoltók az állampolgároknak a rendkívüli időjárás, a folyamatos esőzés és a heves szél okozta problémák miatt - tájékoztatta az MTI-t péntek reggel Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Dátum: 2005-08-05 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:33.437297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ország minden megyéjében történtek kisebb-nagyobb számban káresemények, a legtöbb ezek közül Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, ahol 100 fölött van a káresemények száma, míg a többi megyében 30-50 esetben kellett a tűzoltóságnak kivonulnia. A legnagyobb probléma Jász-Nagykun-Szolnok megyében, azon belül is Kisújszálláson lépett fel, ahol a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék miatt csütörtökön 19 órától rendkívüli belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Az önkormányzat vezetője a településen utcákat is átvágatott, hogy az összegyűlt víz lefolyását biztosítani lehessen. Négy rossz állapotú vályogház életveszélyessé vált, a lakók önállóan kiköltöztek. Martfűn 2 jelentősebb káresemény történt, a sörgyár és a növényolajgyár pincéjét öntötte el a víz, a tűzoltók folyamatos szivattyúzással gyekeznek helyreállítani az eredeti állapotot. Pest megyében mintegy 120 alkalommal kellett a tűzoltóknak kivonulni vízszivattyúzáshoz, kidőlt fák eltávolításához. A bejelentések zöme Érd-Törökbálint-Vác-Sződ-Dunakeszi térségéből érkezett. A legtöbb feladat a tűzoltók számára Érd környékén adódik. A megáradt Bara és Sulák patak vize Érden 5 utcát öntött el, 25 családi ház került veszélybe, de a tűzoltók, az önkormányzat és a lakók összefogásának eredményeként szerencsére nem kellett senkit kiköltöztetni - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
MTI - fideszfrakcio.hu