Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán: Nemzetközi nyilvánosság elé kerülhet a Magyar Rádió ügye

A nemzetközi nyilvánossághoz fordulna a Fidesz a sajtószabadság megsértése miatt, ha a kormány csak akkor adná oda a Magyar Rádiónak szánt támogatást, ha a számára megfelelő elnök kerülne a közszolgálati médium élére. A rádiókuratórium ellenőrző bizottságának elnöke pedig ügyészséghez fordul.


Dátum: 2005-08-05 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:35.220155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal pénteken az MTV Nap-kelte című műsorában elmondta: megdöbbentette Gellért Kis Gábornak, a kuratórium elnökének kijelentése, miszerint, ha nem a kormánynak megfelelő ember tölti be az elnöki tisztséget, akkor a kabinet nem fog pénzt adni a rádiónak. A Fidesz politikusa reméli, hogy ezzel a szocialisták és a kormány nem ért egyet. "Mert, ha ebből valóban kormányzati gyakorlat lesz, akkor nincsen más választása a Fidesznek, hogy nemzetközi nyilvánossághoz forduljunk, és azt mondjuk, hogy ez a sajtószabadságnak a durva és nagyon erős megsértése" - szögezte le Rogán.

A kormánynak azt kellene közölnie a szocialista kuratóriumi elnökkel, hogy a pénzt a Magyar Rádió működésére adta, nem pedig arra, hogy munkahelyi vitákat rendezzenek a segítségével - mutatott rá a Fidesz politikusa. A médiatörvény kudarcának nevezte, hogy nem tudnak megállapodni az új elnök személyéről. Úgy vélte, a jogszabályon változtatni kell, hiszen sokszor abnormális működést eredményez.

A kuratórium szocialista elnöke a fenyegetés után zsarol

Nem utal át forrásokat a Magyar Rádiónak a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége, amíg Hollós János nem adja át az ügyvezetést - mondta csütörtökön Gellért Kis Gábor. "Így döntöttem, mert nem bízom a Hollós-féle vezetésben. A szervezeti és működési szabályzatunk úgy szól, hogy a kuratóriumi elnökség felelőssége a pénzek továbbutalása" - mondta a Magyar Nemzetnek a kuratóriumi elnök. Hozzátette azonban, ha az elnökség a pénz elutalása mellett dönt, akkor utal.

Szadai Károly zsarolásnak tartja Gellért Kis újabb önkényes eljárását. A Fidesz által delegált kuratóriumi elnökhelyettese vérlázítónak, mélységesen antidemokratikusnak és elfogadhatatlannak nevezte Gellért Kis bejelentését. "Úgy gondolja, hogy ellehetetleníthet egy közmédiumot, mert neki nem tetszik Hollós személye? Így csak pártállami reflexek alapján gondolkodó emberek dönthetnek" - fogalmazott Szadai.

Az eset miatt ügyészséghez fordul a kuratórium ellenőrző testülete - közölte Mészáros László, a grémium elnöke.

Hollós János pedig úgy foglalt állást, hogy Gellért Kis lépései eddig polgárjogi kategóriákba ütköztek, de tegnapi lépését már csak a büntetőjog eszközeivel lehet megítélni.

Szakértők szerint a Magyar Rádió saját forrásaiból egy hónapig képes feladatai ellátására.

Újhelyi bólogat, Pető mutogat

A Magyar Nemzet szakmai szervezeteket, illetve pártokat is megkérdezett a döntésről.

Szalai Annamária (ORTT): Nincs olyan, hogy elszívjuk a levegőt egy intézmény elől, csak azért, mert jogtalanságot vélelmezünk. Nem packázhatnak emberek egzisztenciájával.

Eötvös Pál (MUOSZ): Nem kívánok nyilatkozni, mert még nem tájékozódtam az ügyben. Igyekszem pótolni a lemaradásomat.

Siklósi Beatrix (MEUSZ): Elképesztő arroganciára és önteltségre vall, hogy Gellért Kis Gábor a kuratórium megkérdezése nélkül olyan döntést hoz, amelynek bevallott célja a rádió ellehetetlenítése. Ezek után nem tehetünk mást, mint hogy minden hazai jogorvoslati lehetőség megragadása mellett nemzetközi szinten is felemeljük szavunkat.

Újhelyi István (MSZP): A kuratórium elnöke tisztán látja azt a helyzetet, amibe a Kondor-korszak sodorta a rádiót. Kondor emberét el kell távolítani az intézmény éléről.

Pető Iván (SZDSZ): Akik korábban a kuratóriumi elnökséggel szemben döntöttek Hollós személyéről, számolhattak azzal, hogy Gellért Kis Gábor felelőssége a működési költségek utalása.

Karsai Péter (MDF): Ilyenre még nem volt példa. Gellért Kis Gábor mindenkit hajlandó erőszakosan félresöpörni azért, hogy az MSZP elfoglalhassa a rádiót.

mno.hu - index.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek