Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kenyérfesztivál Zalaegerszegen

Az ötödik kenyérfesztiválra készülnek Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeum évek óta az új kenyér "dicsőítésével" kapcsolódik be az augusztus 20-i ünnepségekbe - mondta Vándor László, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője pénteken.


Dátum: 2005-08-05 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:36.687959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A falumúzeumban ilyenkor Zala megye valamennyi péksége lehetőséget kap, hogy bemutassa termékeit, amelyeket természetesen meg is kóstolhatnak a látogatók. Már csak azért is, mert elsősorban az ő szavazatuk dönti el, melyik sütöde produktuma nyeri el az "Év kenyere" címet - tette hozzá Vándor László. A tervek szerint befűtik a skanzen legalább kétszáz éves szabadtéri kemencéjét is, hogy ősi göcseji recept szerint süssenek benne kenyeret. A kenyérfesztivál nem szűkölködik szórakoztató programokban sem: hagyományőrző együttesek, néptáncosok, és persze sörsátrak, borkóstolók garantálják a jó hangulatot. Másnap, augusztus 21-én, ugyancsak a falumúzeumban nemzetközi néptánc gálára várják az érdeklődőket. Zalai együttesek mellett több macedón és török csoport, valamint egy angol társulat is fellép.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek