Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Köszöntjük, Elnök Úr!

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség örömmel üdvözli, hogy Sólyom László személyében olyan Köztársasági Elnököt tisztelhetünk, akinek a hazája, a demokratikus eszme és a jogállamiság iránt érzett elkötelezettsége kétségbevonhatatlan.


Dátum: 2005-08-05 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:40.011968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hivatalba lépő államfő pártok és pártérdekek felett álló, megkérdőjelezhetetlen tekintélyű közéleti személyiség, aki képes integrálni a különböző nézeteket, soha nem téveszti szem elől az emberek és Magyarország érdekeit, jelentős életmű áll mögötte, nemzetközi tekintéllyel és elfogadottsággal bír.

Sólyom Lászlót gazdag élettapasztalata, lebilincselő tudása és bölcs megfontoltsága méltán emeli a Magyar Köztársaság első emberének székébe.

Köszöntjük, Elnök Úr!

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Elnöksége

Budapest, 2005. augusztus 05.

Kapcsolódó elemek