Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A költségvetés helyzete továbbra is aggodalomra ad okot

Az államháztartás önkormányzatok nélküli egyenlege az év első hét hónapjában 936,4 milliárd forint hiányt mutatott, az éves előirányzat 91,6 százalékát - közölte a Pénzügyminisztérium pénteken. A Fidesz Gazdasági Kabinetjének közleménye szerint a Gyurcsány-kormány továbbra sem hajlandó szembenézni a tényekkel.


Dátum: 2005-08-05 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:40.335463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A költségvetés helyzete továbbra is aggodalomra ad okot. A külföldi és a hazai elemzők, szakértők és nemzetközi intézmények is egyetértenek abban, hogy az egész évre tervezett költségvetési hiány mértéke nem tartható a jelenlegi folyamatok mellett.

A Gyurcsány-kormány azonban nem hajlandó szembenézni a tényekkel, hanem áfa- trükközésekkel és év közbeni járulék-emelésekkel próbálja kozmetikázni az államháztartási adatokat. Vagyis a magyar gazdaságot továbbra is bizonytalanság jellemzi.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Gazdasági Kabinet

Budapest, 2005. augusztus 5.

Kapcsolódó elemek