Újból kitört a Stromboli
Ismét kitört pénteken a Stromboli vulkán, a kráterből kilövellő láva-kőzetből Forgia Vecchia településre is hullott - közölték a hatóságok.
Dátum: 2005-08-05 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:41.222037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A forró láva tüzet is okozott szicíliai partoktól mintegy száz kilométerre északra lévő Stromboli-szigeten, a tüzet tengeri vízvételre alkalmas, különleges repülőgépek bevetésével igyekeznek megfékezni. A mindössze 12 négyzetkilométeres sziget fölé - az erős szél ellenére - magas füstoszlop tornyosult. A hatóságok mozgósították a polgári védelem egységeit. A folyamatosan aktív állapotban lévő Stromboli utoljára 2002 decemberében tört ki. Akkor a kráterből kivetett nagy mennyiségű kőzet hatalmas árhullámot váltott ki. Számos ház súlyos károkat szenvedett, és sok ember is megsebesült. Előtte 1985-ben volt nagyobb kitörése a Strombolinak.
MTI - fideszfrakcio.hu