Hirosimában egyperces némasággal emlékeztek meg az atomtámadás 60. évfordulójáról
Egyperces némasággal emlékeztek meg Hirosimában tízezrek szombaton az atomtámadás 60. évfordulójáról, Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő hangsúlyozta: Japán továbbra is "békeszerető és atomfegyvermentes" kíván maradni.
Dátum: 2005-08-06 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:42.082401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tűző nyári napsütésben túlélők és áldozatok családtagjai gyűltek össze a Béke Emlékparkban álló emlékműnél, annak a helynek a közelében, ahol 1945. augusztus 6-án az atombomba felrobbant, tízezrek életét kioltva és valósággal eltörölve a várost a föld színéről. Helyi idő szerint nyolc óra tizenöt perckor, amikor az amerikai légierő Enola Gay nevű B-29-es nehézbombázója hatvan évvel korábban tömegpusztító terhét ledobta, megszólalt a békeharang, s városszerte egyperces némasággal emlékeztek meg az áldozatokról.
Akiba Tadatosi hirosimai polgármester békenyilatkozatában felhívta a figyelmet: az öt atomhatalom - az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína -, valamint India, Pakisztán és Észak-Korea "az emberiség túlélését veszélyeztetik". Akiba Tadatosi a háború után elfogadott békepárti japán alkotmányra utalva hangsúlyozta: a mostani nemzedéknek is kötelessége tiszteletben tartani a "ne ölj!" parancsolatot.
Koidzumi Dzsunicsiro kormányfő hangsúlyozta: az emberiség történelmében a japán az egyetlen nemzet, amely atombomba áldozata volt. "Azzal a szilárd elhatározással, hogy ne ismétlődjék meg Hirosima és Nagaszaki tragédiája, Japán továbbra is tiszteletben tartja a békepárti alkotmányt és az atomfegyver-mentesség elveit" - szögezte le.
Kofi Annan ENSZ-főtitkár szombaton figyelmeztetett: összehangolt fellépés nélkül a nemzetközi közösségnek az atomfegyverek sorozatos elterjedése veszélyével kell szembenéznie. Az ünnepségen felolvasott üzenetében Annan elítélte az atomfegyver-készletek erősítésére és korszerűsítésére irányuló szakadatlan törekvéseket.
A világ első nukleáris támadásában 140 ezren vesztették életüket. Három nappal később az amerikaiak Nagaszakira dobtak le atombombát. Ebben támadásban 80 ezren haltak meg. Japán augusztus 15-én jelentette be, hogy feltétel nélkül kapitulál az Egyesült Államok előtt.
MTI - fideszfrakcio.hu