MSZP-s belháború - rasszizmus és illegális adatgyűjtés a vád
Szigorúan védett személyes adatokkal való visszaéléssel vádolja Bácsics Gyula (MSZP) pártja Pest megyei közjogi referensét, ezért rendőrségi feljelentést tett Nagykátán, amiben kéri, hogy az ügy résztvevőire való tekintettel a katonai ügyészség járjon el - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2005-08-06 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:43.844953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bácsics Gyula, akit nemrég a 6-os számú választókerület MSZP-s választási bizottsági tagjává választottak, a lapot azzal kereste meg, hogy a múltjára vonatkozó, szigorúan védett adatokkal járatja le a szocialista párton belül a megyei közjogi referens, Molnár József. A nagykátai rendőrségen feljelentést tett az ügyben. A beadványban kéri, hogy a fővárosi katonai ügyészség vizsgálja ki a történteket. Mint korábban a lap megírta, Németh Imre volt agrárminiszter országgyűlésiképviselő-jelöltté való választásakor - sok, állításuk szerint regisztrált párttaghoz hasonlóan - Bácsics Gyulát nem engedték be a taggyűlésre, aki a párt által felfogadott őrző-védők gyűrűjében rosszul lett, és a mentő szállította el.
- Miután a következő, legális gyűlésen mégis megválasztottak, rendkívüli közgyűlést hívott össze a megye, ahol Molnár a felső vezetőknek, a prominens személyiségeknek megmutatott iratokat, amelyek szerint én büntetett előéletű vagyok - fejtette ki Bácsics. "Cigány bűnöző, amilyenekre nincs szükség a pártban." Erről több jó szándékú, felháborodott megyei vezető értesített telefonon, akik látták az általa összeállított iratokat - fűzte hozzá. - Kérdezem én: hogy jutott hozzá Molnár József az adatokhoz? Milyen alapon tette közzé? Molnár László, az MSZP országgyűlési képviselője, aki most távozott az Orbán-bizottság éléről, ugyanúgy mint én, pénzbüntetést kapott annak idején. Neki lehet, a cigánynak meg semmit? - tette fel a kérdést Bácsics Gyula, hozzátéve azt is: éppen ezért nyílt rasszizmussal vádolja Molnár Józsefet. "Meg akarják akadályozni, hogy Gyurcsány miniszterelnök úr támogatói pozícióba jussanak" - szögezte le.
A lapnnak névtelenül betelefonáló idősebb pártvezető azt állítja: nem csak Bácsics, de más tagok "priuszát" is megismertették velük. A módszer szerinte a Rákosi-időket idézi. Ezért nem mer nyilvánosan fellépni az általa tapasztalt jogsértések ellen. Molnár József kérdésünkre nevetségesnek minősítette a vádakat, hangsúlyozta: a nyomozás hivatott kideríteni az igazságot. Szabó Imre megyei elnököt lapzártáig nem sikerült elérni.
mno.hu - fideszfrakcio.hu