Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerényi Imre augusztus 30-i beszéde

Szervusztok testvérek! Szervusztok érintettek! Szervusz MDF, szervusz Fidesz! Szervusztok kereszténydemokraták, kisgazdák, nemzeti liberálisok és nemzeti radikálisok! Szervusztok szociáldemokraták, szocialisták! Szervusztok jobb- és balodali honfiak, szervusztok romák! Szervusztok örmények, rácok, horvátok, svábok, tótok, zsidók, románok! Szervusztok magyarok! Szervusz nemzeti oldal! Éljen szeretett hazánk, Szent István Magyarországa!


Dátum: 2002-09-01 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:48.810209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Öt körmondat következik. Első mondat. Hazánk népességének 76 százaléka szerint az ellenzék értékvilágának tükröződnie kell a Magyar Televízió képernyőjén, hazánk lakosságának 75 százaléka vallásos, hazánkban a parlamenti mandátumok 49 százalékát a nemzeti oldal bírja, ám e pontosan mérhető sokaságnak nincs televíziója.

Második körmondat. Kormányon lévő honfirtásaink a sajtószabdságot, a tájékoztatás és a véleménynyilvánítás szabadságát lábbal tiporják, ezért mi ma az MTV fölénk magasodó székházát a sajtószabadság ravatalává nyilvánítjuk, és miként Antall József miniszterelnök úr ravatalát is elborítottuk a kegyelet virágaival, Orbán Viktor miniszterelnök úr beszéde után megindulunk e hatalmas ravatal felé, és a gúny virágait a falakra hajítva eltemetjük a magyar sajtószabadságot!

Harmadik mondat. E szimbolikus rítus közös megvalósításával követeljük, hogy a parlament az őszi ülésszak folyamán szavazzon meg a nemzeti oldal számára egy közpénzből finanszírozott égi és földi sugárzású televíziós csatornát.

És amiképpen 1956-ban Nagy Imre miniszterelnök úr a szabad világ segítségét kérte, a jelenlevők tisztelettel felkérik az európai szervezeteket, hogy kísérjék figyelemmel a magyarországi eseményeket és segítsék a hazai médiaegyensúly megvalósulását.

És végül az 1848-as ifjakkal, a 12 pont szerzőivel szólván: kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését. Úgy legyen! Ámen!

Kapcsolódó elemek