Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rákkeltő szennyezést az esztergomi csatornában: azonnali tisztítást rendeltek el

Kimutatták a rákkeltő PCB-szennyezést az esztergomi Kenyérmezei patakba torkolló csapadékelvezető csatorna iszapjában, ezért azonnali tisztítást rendeltek el, de az ivóvízbázis nincs veszélyben - mondta a területi vízügyi felügyelőség vezetője az MTI-nek vasárnap.


Dátum: 2005-08-08 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:48.992680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kimutattuk a szennyezést (...). Továbbra is első fokú készültség van. Folyamatosan veszünk mintát, figyeljük a Kenyérmezei patak és a Duna állapotát, hogy kerül-e oda szennyezés a csőrendszerből (...) A Dunáig nem jutott el a szennyezés. Csak az ülepítő medencében lévő iszapnak van szennyezőanyag-tartalma" - mondta Gerencsér Tivadar, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója.

A legutóbbi mérést a csővezeték 16 csatornafedele alatt lévő iszapban pénteken végezték el, a szennyezés miatt a felügyelőség elrendelte a 4,9 kilométer hosszú csatorna lezárását, és szombaton kötelezte az esztergomi önkormányzatot mint tulajdonost, továbbá a csatornát használó gyógyszeripari Richter Gedeon Rt.-t, illetve a dorogi szemétégetőt üzemeltető Onyx Kft.-t, hogy 10 nap alatt távolítsa el a PCB-vel szennyezett iszapot a csőrendszerből.

A szennyező anyag ezeken az aknákon keresztül is bekerülhetett a csatornába, ugyanakkor a szennyezés forrásaként számításba jöhetnek illegális bekötések is.

A vízügyi hatóság már július 8-án végzett méréseket a helyszínen és talált PCB-t, illetve más oldószer eredetű szennyezést, annak mértéke azonban nem volt olyan mértékű, ami beavatkozást igényelt volna. Akkor ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek.

A felügyelőség igazgatója elmondta, hogy a PCB (poliklórozott bifenil) egyesek szerint rákkeltő anyagot is tartalmaz, tehát ennek a szennyező anyagnak az eltávolítása mindenképpen indokolt. Iszap pedig egyébként sem lehet a csapadékvíz-csatornában. Ezért kamerával is átvizsgálják a vezetékrendszert.

Gerencsér Tivadar hozzátette: a dioxinvizsgálatokat központi laboratórium végzi Budapesten. Az eredmény két-három nap múlva várható. Ahol azonban PCB van, ott általában elő szokott fordulni dioxin is.

A szakember hangsúlyozta, hogy a kimutatott szennyezés nem összemérhető a tavalyi esztergomi vízszennyezéssel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek