Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megvertek egy lengyel követségi alkalmazottat Moszkvában

Súlyosan bántalmazták vasárnap Moszkvában az utcán a lengyel nagykövetség egyik alkalmazottját; a férfit agyrázkódással kórházba szállították - jelentette a lengyel média.


Dátum: 2005-08-08 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:49.304768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tomasz Klimanski moszkvai lengyel főkonzul a TVN24 lengyel hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az alkalmazottat, akinek nevét nem közölte, a nagykövetségtől mintegy 60 méterre támadta meg két férfi, amikor éppen bevásárló körútjáról tért vissza. A támadók először cigarettát kértek tőle, amire ő lengyelül azt válaszolta, hogy nem dohányzik. Ezután fejbe ütötték, mire ő elesett, majd meg is rugdosták. A sértett a követség portájáig vánszorgott, ahol mentőket hívtak, és a rendőrséget is értesítették. Az alkalmazottat sokkos állapotban kórházba szállították, ahol orvosi vizsgálatoknak vetették alá.

A támadás a Lengyelország és Oroszország közötti feszültség légkörében történt: múlt vasárnap egy varsói parkban orosz diplomaták fiait - három tizenéves fiatalt - vertek meg és raboltak ki lengyel bőrfejűek, akiket nem sikerült elfogni. Az orosz kormány bocsánatkérést, az incidens kivizsgálását és a tettesek példás megbüntetését követelte Varsótól. Az orosz külügyminisztérium szerint a Lengyelországban az utóbbi időben eluralkodó oroszellenes hangulat tehető felelőssé az incidensért.

A lengyel külügyminisztérium mély sajnálatának adott hangot a támadás miatt, de leszögezte, hogy nem fog bocsánatot kérni egy olyan bűncselekményért, amelynek nem volt politikai indítéka.

A moszkvai lengyel főkonzul reményét fejezte ki, hogy a lengyel követségi alkalmazott vasárnapi moszkvai bántalmazása nem a varsói diplomatagyerekek elleni támadás megtorlása volt, hanem közönséges garázdaság.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek