Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazaárulók a terrorizmust hirdető szigetországi muzulmánok?

Londoni lapértesülések szerint magas rangú brit bűnüldöző illetékesek a héten tanácskozást folytatnak annak lehetőségéről, hogy hazaárulókként kezeljék-e azokat a szigetországi muzulmánokat, akik terrorista eszméket hirdetnek.


Dátum: 2005-08-08 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:49.897160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A The Guardian és a The Daily Telegraph hétfői számában megjelent cikkben arról számolt be, hogy Lord Goldsmith főügyész és Ken Macdonald, az ügyészség vezetője vasárnap már tárgyalt egymással erről a kérdésről.

A héten várhatóan jogászok és a Scotland Yard képviselőinek a bevonásával konzultálnak arról, hogy milyen jogi alapon lehetne vádat emelni a szíriai származású Omar Bakri hitszónok ellen, aki a Nagy-Britanniában élő muzulmánok egyik vezéralakja, és aki néhány hónapja megjósolta a júliusi londoni metró- és buszrobbantások bekövetkeztét.

Bakri 1986-ban kapott menedékjogot Nagy-Britanniában, és állami segélyben részesül. A legszókimondóbb britanniai muzulmán hitszónok kitoloncolását a brit hatóságok már korábban fontolóra vette, de Bakri mindeddig elkerülte a bűnvádi eljárást.

A sejk szerint a júliusi robbantásoknak az volt az oka, hogy Nagy-Britannia részt vesz Irak megszállásában és Tony Blair kormányfőt májusban újraválasztották. Bakri azt is felvetette, hogy a szigetországot muzulmán állammá kellene tenni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek