Powell fegyve ellenőröket küldene Irakba
Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az iraki válság megoldásához vezető első lépésként az Egyesült Államok azt akarja, hogy térjenek vissza Irakba a nemzetközi fegyverellenőrök, hogy felmérhessék Szaddám Huszein hadiképességét.
Dátum: 2002-09-01 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:49.412851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
George Bush elnök azt akarja, hogy az 1998 decemberében kiutasított ellenőrök visszatérhessenek Bagdadba. "Az elnök világossá tette, a fegyverellenőröknek vissza kell térniük. Irak az elmúlt 11 évben az ENSZ számos határozatát megsértette. Ezért az első lépésként látni kívánjuk, mit találnak az ellenőrök" - hangoztatta Powell a BBC televíziónak adott interjújában. Kijelentette, tudatában van annak, hogy a nemzetközi közösségnek több információra van szüksége a Szaddám Huszein által megtestesített veszélyről, mielőtt dönt arról, mit kell tenni ennk elhárítására. "Úgy gondolom, hogy be kell mutatni a világnak a rendelkezésre álló információkat, hírszerzési adatokat. Vitára van szükség a nemzetközi közösségben, hogy mindenki megalkothassa véleményét a kérdésben. Jelenleg a vita azonban csak arra összpontosul, mit akar tenni az Egyesült Államok, nem pedig az iraki rezsim veszélyességéről" - mondta az amerikai külügyminiszter.
MTI -fidesz.hu