Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Volna kormányzati tennivaló a gabona körül

A rossz időjárási körülmények miatt betakarított gabona fele nem alkalmas étkezési célokra, azaz nem lehet intervenciós tárolásra, értékesítésre felajánlani. Joggal zavarja tehát a gazdákat a szocialisták mindennapi sikerjelentése - mutatott rá Lengyel Zoltán hétfői sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor arra kérte a kormányt, hogy tisztességgel készüljön fel a kukorica betakarítására. Zsebrádióban a sajtótájékoztató


Dátum: 2005-08-08 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:54.653580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Volna kormányzati tennivaló a gabona körül

Kimosta a keményítőt az eső a gabona nagy részéből, ezért mintegy a fele nem alkalmas étkezési célokra, azaz nem lehet intervenciós tárolásra, értékesítésre felajánlani. A Fidesz parlamenti frakciójának mezőgazdasági kabinetvezetője rámutatott: a gazdákat joggal sérti Magda Sándor és a szocialisták állandó sikerjelentése, és az a megjegyzésem, hogy a felvásárlási árak a Fidesz riogatása miatt alakulnak ilyen rosszul.

Lengyel Zoltán idézett egy gazda leveléből, aki leszögezte: a tárolóval nem rendelkező gazdáknak azonnal értékesíteni kellett a termést, mégpedig nyomott áron, tonnáját 14-17 ezer forintért. Pedig, mint Lengyel rámutatott, az önköltség is 20-22 ezer forint között mozog.

Végül arra kérte a kormányt, hogy tisztességgel készüljön fel a kukorica betakarítására, és biztosítson tárolóhelyet, valamint hosszabbítsa meg a december 1-jei beszállítási határidőt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4459, 'source_type': 'media', 'source_id': 121, 'target_type': 'article', 'target_id': 37532, 'relation_type': 'describes'}