Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Civil szervezetek fogtak össze a csíkdelnei Szent János templom megmentéséért

Négy soproni civil szervezet országos gyűjtést indított útjára a csíkdelnei Szent János templom felújítására - jelentették be újságírók előtt a szervezetek képviselői Sopronban.


Dátum: 2005-08-08 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:57.942706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jótékonysági akciót a Lions Club Sopron, a Páneurópai Piknik Í89 Alapítvány, a Perkovátz Ház baráti Kör, valamint a Rotary Club Sopron szervezi - hangzott el a tájékoztatón.

Nagy László, a Páneurópai Piknik Alapítvány kuratóriumának titkára az MTI-nek elmondta: az ötlet egy erdélyi kiránduláson merült fel; egyik szállásuk Csíksomlyón volt, melytől néhány kilométerre található Csíkdelne leromlott állapotában is festőien szép XIV. századi gótikus erődtemploma, mely a románkori romokra épült.

A kulturális tárca és az Illyés alapítvány támogatásával a templom ékét, a színpompás archaikus motívumokat őrző kazettás mennyezetet ugyan már restaurálták, de mégsem látható, mert a tető beázása miatt nem merik a helyére tenni - közölte.

Nagy László beszámolója szerint az egyházközség plébánosa elpanaszolta nekik sanyarú helyzetét, aki elmondta: még százezer forint is jól jönne az eklézsiának, mert abból az egyébként vészesen süllyedő tornyot ki tudná meszeltetni, és így legalább egyszínű lenne az épület.

Mint mondta, Perkovátz Tamás a baráti kör nevében rögtön helyben megígérte a segítséget, hazaérve, pedig elhatározták: civil összefogást kezdeményeznek a templom megmentésére. Ez után győzték meg az ügynek a Lions Club és a Rotary Club tagjait is.

A kuratóriumi titkár közölte még, hogy a Páneurópai Piknik Alapítvány augusztus 19-én szokás szerint szervez egy ingyenes koncertet Sebestyén Mártával Burgenlandban, Szentmargitbányán, ahol lehetőséget biztosítanak a közönségnek az adakozásra.

Hozzáfűzte: a csíkdelnei templom teljes felújításhoz akár százmilliós nagyságrendű ráfordításra is szükség lehet, de a pontos összeget még nem ismerik, mert egy csíkszeredai építész most készíti a költségvetést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek