Kormányzati sms-ek közpénzből
A Fidesz arra vár választ Gyurcsány Ferenctől, hogy kik, milyen céllal és milyen jogi alapon kezelik a kormány sms-kampányában részt vevők személyes adatait - közölte Dobó László hétfői sajtótájékoztatóján. A képviselő arra is kíváncsi volt, hogy miért dob ki a kormány 275 millió forintot az adófizetők pénzéből nem reprezentatív közvélemény-kutatásokra.
Dátum: 2005-08-08 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:13:59.428458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz kérdéseket fogalmazott meg a kormány sms-kampányával kapcsolatban, amelyeket eljuttatnak Gyurcsány Ferencnek. Dobó László ezek közül idézett: "Kik kezelik a válaszadók adatait? Milyen céllal, milyen jogi alapon teszik ezt?" A miniszterelnöktől megkérdezik azt is, hogy kezdeményez-e bármilyen vizsgálatot a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH), hogy kiderüljön, megfelelő jogi alapokon és a törvényi előírásoknak megfelelően végzik-e az adatgyűjtést? "Egyáltalán fontosnak tartja-e a miniszterelnök, hogy a kormány betartsa a törvényeket? Egyetért-e és tud-e Gyurcsány Ferenc arról, hogy külföldi tulajdonú céghez kerülnek magyar állampolgárok személyes adatai?" - sorolta a kérdéseket a képviselő. A kormánynak ebben az évben több száz millió forint értékű keretszerződése van közvélemény-kutató cégekkel. Dobó László véleménye szerint a mostani sms-kérdések is beférnének a közvélemény-kutató cégekkel kötött több száz milliós keretszerződésekbe, és azok valóban reprezentatív mintát jelentenének. Dobó László ezért felteszi azt a kérdést, hogy miért dob ki a kormány 275 millió forintot az adófizetők pénzéből nem reprezentatív közvélemény-kutatásokra? A politikus hangsúlyozta, hogy az sms-kampány egyáltalán nem hatékony ezzel szemben nagyon drága. Az eddig 10 ezer embert elérő kampány fejenként 27.500 forintjába kerül a kérdésekre reagáló adófizetőknek - tette hozzá.
Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu