Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch az MSZP-s kampánynyitóról

A Fidesz budapesti elnöke szerint a szocialisták a bolondját járatják a fővárosi választókkal, amikor az "itt a Gy. Németh, hol a Gy. Németh" játékot játsszák.


Dátum: 2002-09-01 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:50.024699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Deutsch Tamás az MSZP vasárnapi fővárosi kampánynyitójával kapcsolatban az MTI-vel közölte: " közismert tény, amikor kirobbant a miniszterelnök titkosrendőri, ügynöki múltjával kapcsolatos botrány, akkor az SZDSZ azért változtatta meg véleményét rövid időn belül, azért támogatta továbbra is a kormányfőt, mert megállapodást kötött a két párt". E szerint - mint mondta - Medgyessy Péter támogatásáért cserében Gy. Németh Erzsébetet visszaléptetik a fővárosi önkormányzati választáson. A Fidesz budapesti elnöke úgy véli: e politikai színjátékkal azt akarják elleplezni, hogy a kormánypártok közös főpolgármester-jelöltjének a személyét egy ilyen hatalmi osztozkodásban határozták meg. Deutsch Tamás szavai szerint mivel méltatlan körülmények között született az MSZP és az SZDSZ közötti megállapodás, ezért ezt a színjátékot kell eljátszani. - A szavahihetőség kifejezését használva arról beszélni, hogy Gy. Németh Erzsébet nem lép vissza, ez a Kovács Lászlóra jellemző dialektikus megközelítés bizonyítéka - fogalmazott. Hozzátette, hogy a szocialisták méltatlan szerepet szánnak saját emberüknek, Gy. Németh Erzsébetnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek