Kitüntették az Illést Csíkszeredán
Először és utoljára lépett fel Erdélyben a legendás Illés zenekar. A csíkszeredai Taps-téren tartott szombati koncertet a végig zuhogó eső ellenére közel százezer ember tombolta végig.
Dátum: 2005-08-08 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41702
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:04.747385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zenekar tagjai a koncert előtt átvették a székely város önkormányzatának elismerő oklevelét, melyet a zenekar kiemelkedő zenei és kultúrateremtő tevékenységéért kapott. A csíkszeredai önkormányzat ünnepi ülésén Ráduly Róbert Kálmán polgármester az anyaországi és a határon túli magyarság közötti kapocsnak nevezte az Illés együttest, és emlékeztetett a nemzeti összetartozás fontosságára.
Az esemény része volt a helyi városnapok rendezvénysorozatának, a főpróbán több ezer rajongó vett részt.
Az Illés együttes négy évtizedes pályafutása utolsó koncertjét kedden adja Budapesten, a Sziget fesztiválon.
radio.hu - fideszfrakcio.hu