Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tisztítják a rákkeltő anyagokkal szennyezett csatornát

Elkezdték a rákkeltő anyagokkal szennyezett csatorna megtisztítását Dorogon. A dioxint és PCB-t tartalmazó leülepedett iszapot ma teljesen eltávolították. A szennyezésért sem a Dorogi Hulladékégető, sem a Richter Gedeon Rt. nem vállalja a felelősséget. A vízügyi igazgatóság feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettes ellen. Az ÁNTSZ szerint az ivóvíz tiszta.


Dátum: 2005-08-09 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:06.422125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nemcsak a rákkeltő anyagokat tartalmazó iszapot, de még kiselejtezett TV-t is találtak a csatornában. Mindezt 10 napon belül el kell távolítania a két cégnek, amely használja a Kenyérmezei-patakba futó csatornát. A munkálatokat el is kezdték, de nem tartják magukat felelősnek.

"Ezt a két nevesített anyagot, a dioxint illetve a PCB típusú anyagot társaságunk egyáltalán nem használja" - szögezte le Kovács Lajos, a Richter Gedeon Rt. műszaki igazgatója.

Éppen egy éve az Onyx Kft. okozott súlyos vízszennyezést, ami miatt több hétig nem ihattak csapvizet az esztergomiak. Bár a dioxin az égés egyik mellékterméke, a hulladékégető most kizártnak tartja, hogy köze lenne a szennyezéshez. Felhívják a figyelmet arra, hogy a csatornarész közterületen van, vagyis bármilyen módon belekerülhetett a rákkeltő anyag.

Lágler Katalin, az Onyx Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója: "A dioxin egy égetési maradékanyag, amely minden égetőműben, illetve égetés során keletkezik, a PCB azonban nem fordul elő égetési anyagokba, ez elsősorban transzformátorolajokban található."

Az önkormányzat a Kenyérmezei-patak felé lezárta a vízelvezetőt, hogy semmiképpen ne kerüljön a szennyeződés az ivóvízbe. A vízügyi igazgatóság elsőfokú készültséget rendelt el, és folyamatosan ellenőrzi a helyszínt.

"A tisztítás után szeretnénk végigkamerázni a rendszert, és megnézni, hogy nincs-e illegális bekötés, és utána lehet üzemeltetni rendesen a csatornát" - mondta Gerencsér Tivadar, az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Az ÁNTSZ a bejelentés óta naponta vizsgálja az Esztergom és Dorog környéki kutakat.

Dr. Sári Katalin, Esztergom városi tisztifőorvosa: "Fogyasztható biztonsággal, és ezt többszörös laboratóriumi vizsgálati eredmény megállapításaira alapozva mondom."

A szennyezést tehát sem az Onyx Kft., sem a Richter Gedeon Rt. nem vállalta magára. Az Észak-Dunántűli Vízügyi Igazgatóság mindenesetre feljelentést tett - ismeretlen tettes ellen.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek