Mádl Ferenc gratulált és köszönetet mondott Kondor Katalinnak
A volt államfő levélben gratulált és köszönetet mondott Kondor Katalinnak rádióelnöki tevékenységéért. A Magyar Rádió az elmúlt négy évben valódi kulturális, közéleti médium volt - olvasható Mádl Ferenc levelében.
Dátum: 2005-08-09 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:08.285173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A volt köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a közmédium az utóbbi években nem adósodott el, és megőrizte helyét a hallgatottsági versenyben.
A volt államfő tiszteletét fejezte ki, hogy a rádió volt vezetője az ellene indított támadások közepette sem ingott meg és az említett értékek mentén irányította a közszolgálati médiumot.
MR - fideszfrakcio.hu