Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy-Britannia: kivándorolnak a muzulmánok?

A londoni metróban és autóbuszokon elkövetett két júliusi merényletsorozat óta Nagy-Britanniában a sokszorosára emelkedett a muzulmánok kárára elkövetett bűncselekmények és vétségek száma.A Scotland Yard erejét leköti a londoni robbantások elkövetői utáni nyomozás, ezért más ügyekben a nyomozások lelassult.


Dátum: 2005-08-09 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:08.576927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A londoni metróban és autóbuszokon elkövetett két júliusi merényletsorozat óta Nagy-Britanniában a sokszorosára emelkedett a muzulmánok kárára elkövetett bűncselekmények és vétségek száma.

Csupán a július 7-ét követő két hét leforgása alatt 269 ilyen esetről szereztek tudomást a hatóságok. Az előző év megfelelő időszakában ezek száma 40 volt. Elsősorban muzulmán személyeket ért fenyegetésekről, sértésekről van szó, de számos esetben tulajdonukat képező tárgyakat, sőt mecseteket is megrongáltak ismeretlen vandálok.

A Scotland Yard közölte, hogy a londoni robbantások elkövetői és környezetük utáni nyomozás minden erejüket leköti és ezért a más ügyekben folyó nyomozások óhatatlanul lelassulnak.

Nagy-Britannia muzulmán vallású lakóinak száma 1.6 millió fő. A történtek után nagyon sokan közülük a kivándorlás gondolatával foglalkoznak.

radio.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek