Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington mérlegeli, hogy megvonja a beutazási vízumot az iráni elnöktől

Az Egyesült Államok mérlegeli annak lehetőséget, hogy megtagadja a beutazási vízumot az új iráni elnöktől, aki így nem vehetne részt az ENSZ Közgyűlésének szeptemberi New York-i ülésszakán.


Dátum: 2005-08-09 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:12.119819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A washingtoni külügyminisztérium hétfői közlése szerint még nincs eldöntve, hogy Mahmúd Ahmadinezsád megkapja-e a vízumot. Ha nem, ez lesz az első eset a világszervezet történetében, hogy az Egyesült Államok megakadályozza valamely tagország vezetőjének részvételét a világszervezet közgyűlésének ülésszakán.

- Az Egyesült Államok tudatában van annak, hogy milyen kötelezettségei vannak az ENSZ házigazdájaként, de nagyon komolyan kell venni az olyan híreket is, amelyek szerint "valakinek köze volt amerikai állampolgárok túszul ejtéséhez" - mondta Adam Ereli szóvivő.

Az amerikai kormány értesülése szerint Ahmadinezsád annak a diákcsoportnak a vezetője volt, amely 1979-ben megszervezte a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalását. Még vizsgálják, hogy a jelenlegi államfőnek személyesen is köze volt-e a követségfoglaláshoz, miként azt hat egykori túsz állítja. Ahmadinezsád tagadja ezt az állítást.

Harcias iráni diákok 1979. szeptember 4-én megrohamozták az Egyesült Államok teheráni külképviseletét, és 444 napon át fogva tartottak ott 52 amerikai állampolgárt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek