Teltházas előadások a gitárfesztiválon
Az immár több mint harminc éve ismétlődő rangos zenei találkozón a Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztivál Alapítvány kuratóriumának örökös elnöke, Szendrey-Karper Lászlóné, Ágai Karola, valamint Esztergom város részéről Eck Alajos képviselő köszöntötte a részt vevő művészeket és vendégeket.
Dátum: 2005-08-09 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:13.353926, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ágai Karola bevezetőjében elmondta, nem csak az esténként fellépő gitárművészek emelik magas színvonalúvá a rendezvényt. A fesztivál ideje alatt zajló mesterkurzusokon már sok fiatal tehetséget fedeztek fel, akik az itt szerzett tudásukkal, tapasztalatukkal indultak el a világhír felé.
Eck Alajos képviselő beszédében visszatekintett a fesztivál kezdeti időszakára, melyhez képest mára a gitárfesztivál és a rendezvénynek otthont adó Esztergom is világszerte ismert lett. "A nemzetközi jelentőségű kulturális rendezvény semmit sem veszített minőségéből, ma is a város legrangosabb eseményei közé sorolható" - mondta. "Esztergom nemcsak a magyar nép, hanem a magyar kultúra bölcsője is. Ezt polgárai tudják, ragaszkodnak az értékekhez és ápolják a hagyományokat."
A megnyitó után Carlo Marchione, Olaszországból érkezett gitárművész adott nagy sikerű koncertet. A fesztivál második napján Csáki András teltházas nézőtér előtt játszott a volt Vármegyeháza dísztermében. A nemzetközileg is elismert művészt három alkalommal tapsolta vissza a közönség.
Forrás: Hídlap