Az MSZP kiiratkozott a nemzetből
A közvélemény kutatás nem egyenlő a kristálygömb simogatásával. Esetenként azonban kampányeszközzé válik az MSZP kezében. A negatív megnyilatkozások tartogatnak még váratlan eseteket, ezekre számítani kell. A Fidesz is kampányol, csak nem úgy. A legnagyobb kormánypárt számára a szocialista embertípus megszólíthatatlan.
Dátum: 2002-02-07 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=97
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:11.394449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kérdező 1: A legutoljára ismertté vált közvélemény-kutatások hátteréről tudna-e valamit mondani? Ha jól emlékszem, alelnök úr olyan kijelentést tett, hogy most már több meglepetés nem érhet bennünket. Azóta tartja-e ezt az állítását?
Kövér László: A közvélemény-kutatások hátteréről annyit, hogy én szakmailag nem tudom megítélni ezeket a felméréseket, nem értek hozzá. Igen bonyolult dolog 1000-1500-as mintából egy egész ország véleményére következtetni. Állítólag ez egy szakma, és állítólag a kristálygömb-simogatás egzaktságát kicsit meghaladja e szakmának a művelése. Én hiszek azoknak, akik ezt mondják, annál is inkább, mert láttam már pontos felméréseket, amelyek eltalálták többé-kevésbé a választások eredményeit. Azok a cégek nem tartoznak ebbe a körbe, akik a baloldalon szoktak mérni. Csak arra utalnék, hogy az előző ciklusban a Szonda Ipsos, ahogy ezt a Magyar Nemzet is megírta, mai áron számítva körülbelül egymilliárd forintnyi tőkeinjekciót kapott különböző megrendelések formájában az előző kormánytól. Levendel úr, a Szonda Ipsos elnöke a választások második fordulójában még az értékelés előtt kijelentette a nagy nyilvánosság előtt, hogy az MSZP megnyerte a választásokat. Ennyit a Szonda Ipsosról. A többiről pedig azt tudom mondani, hogy ha ezt levesszük, még akkor is különböznek a felmérések. Volt egy meglehetősen intenzív hadjárat a kormány ellen baloldalról a státustörvény, meg a magyar-román miniszterelnöki megállapodás ürügyén. Ennek a hatásai nyilvánvalóan erősebbek voltak január elején, és gyengébbek január második felében. Aggodalomra ugyan van ok, de végül is érdemes azoknak a felméréseknek a valóságában bízni, amelyek a Fidesz előnyét mutatják továbbra is. Ebből is van legalább kettő.
Ide kapcsolódik mindjárt az a kérdés, hogy vajon van-e még esély meglepetésre vagy nincs? Én ezt a kijelentésemet még Karácsony előtt tettem, és be kell, hogy valljam, bizony 42 évemet magam mögött hagyva, még volt számomra negatív értelemben meglepő esemény. Ez pedig az, ami Karácsony második napjától kezdve január elejéig a baloldali ellenzék oldalán kibontakozott. Az aljasságnak, a gonoszságnak, a gátlástalanságnak ilyen feneketlen mélységét én eddig nem hittem, hogy létezik. Hogyha egyszer Kovács László a miniszterelnök úrnak arra a világos és egyértelmű kérdésére, hogy ez a megállapodás így aláírható-e, Szent-Iványi Istvánnal egyetemben azt mondja, hogy igen; azok után, hogy nem ők aggályoskodnak elsősorban a munkaerő-beáramlás okán, hanem Csurka István, azt mondják, hogy igen; akkor ezek után az én fejembe nem fér bele, hogy ki lehet menni az ajtón, és másnap reggel meg lehet támadni ezen okból kifolyólag a Magyar Köztársaság miniszterelnökét.
Itt történt valami, ami szerintem vissza nem csinálható dolgokat eredményezett. Innentől kezdve nincsen olyan kérdés, - legyen szó a legsúlyosabb nemzeti kérdések bármelyikéről -, amiben az MSZP-nek ezzel a garnitúrájával le lehet ülni, meg lehet állapodni, és föl lehet állni az asztaltól, hátat fordítani nekik úgy, hogy nem kell attól félni, hogy a hátunkba állítják a kést. Ők - másokat idézve - ilyenek, kiiratkoztak a nemzetből. Ha valaha hittünk is benne, hogy bévül vannak, csak kicsit rosszul adják elő magukat, innentől kezdve nem lehet illúziónk. Ahogy eddig is, úgy ezentúl is bármi eszköz megengedett. Ez a bolsevizmus alapeleme egyébként: a cél szentesíti az eszközt. Tehát nincs olyan eszköz, amit ők ne lennének hajlandók igénybe venni a hatalomra kerülés érdekében.
A hátralévő időben egy merő lejárató, negatív kampány lesz. És ebben az SZDSZ, úgy tűnik, a verőlegény-szerepet, a Lenin-fiúk szerepét alakítja a munkamegosztásban. Tehát ők azok, akik járják a különböző helyszíneket és próbálnak bennünket különböző módokon megfélemlíteni, míg a régi elvtársak alakítják a disztingvált úriembert, akik márkás ingeket, márkás karórákat és márkás zakókat viselnek. Ami egyébként jó jel. Szemlátomást azt jelzi, hogy az SZDSZ a maga részéről leszámolt a saját esélyeivel. Úgy tűnik, hogy egy 2002 utáni pártegyesülésnek az előkészületei zajlanak. 2002 után véglegesen össze fog nőni, ami összetartozik. Tehát, ha még taktikai megfontolásokból - de azért erre ne igyunk mérget előre - fönn is tartják a különbözőség látszatát a külön jelöltek, külön listák állításával, 2002 áprilisa után megszűnik a baloldal megosztottsága, és az SZDSZ is végre haza fog találni.
Sümegi Noémi írása, Heti Válasz, 2002. 09. 27.
"Az alkotmányellenesen működő Mécs-bizottság tevékenységének megkoronázása a kormánypárti tagok által írt összegzés nyilvánosságra hozatala" - nyilatkozta lapunknak Répássy Róbert, a bizottság fideszes tagja, aki ellenzéki képviselőtársaival "bojkottálta" a testület munkájában való részvételt. Répássy szerint a bizottság jelentést nem készíthet, hiszen ahhoz a tagok többségének hozzájárulására lenne szükség, bármiféle, akár neveket is tartalmazó összegzés magánlevélnek minősül. Nem tartja ugyanakkor kizártnak, hogy a kormánypárti honatyák által megfogalmazott álláspont - a Medgyessy-bizottság eljárásához hasonlósan - egyéni képviselői indítvány formájában mégis a parlament elé kerül.
Torgyán kimaradt
A Mécs Imre vezette grémium "küldetése" - a miniszterelnök kémelhárító múltjáról való figyelem elterelése - sikerült. A találgatások után a Magyar Hírlap augusztus 24-én közölte azt a "megbízható forrásból származó" listát, melyen tizenegy volt kormánytag érintettségét valószínűsítették. A lista olyannyira helytállónak bizonyult, hogy a kiszivárogtatásokat "megelégelő" Mécs Imre által egy hét múlva nyilvánosságra hozott lajstrom ugyanezeket a neveket tartalmazta. Csupán Járai Zsigmond nem szerepelt rajta, akiről Mécs szerint ugyanúgy nem találtak elég bizonyító erejű dokumentumot, mint Szalay Gábor szabad demokrata államtitkárról. Szerepelt viszont a listán Nógrádi László és Kádár Béla, akik később tisztázták magukat. Mécs Imre lapunknak elismerte, hogy a bizottság nem tudja kideríteni az igazságot, ám e két politikus szavait meggyőzőnek találták. A többiek - például Bogár László - cáfolatát Mécs nem kívánta kommentálni, mint ahogy Fazakas Szabolcs vagy Martonyi János meghallgatását sem.
Nem került a listára Torgyán József, akinek feltételezett III/III-as múltja tizenkét év óta téma. Torgyán maga ismerte el, hogy aláírt beszervezési kartont, ám később nem jelentett, ezért nem találták érintettnek az átvilágítóbírák. A Torgyán múltjában fellelhető adatoknál kevesebbért is a Mécs-listára lehetett kerülni, ám a bizottsági elnök lapunknak ezt azzal magyarázta, hogy Torgyán titkosszolgálati előélete már nyilvánosságra került, ők pedig a mostanáig rejtett tevékenységeket igyekeztek feltárni. Ennek ellentmond, hogy a listán szerepelt Medgyessy Péter, jóllehet az ő múltja már szintén nyilvánosságra került. Ezek után kérdés, hogy mit tartalmaz majd az összegzés. A hét elején nem volt világos, hogy neveket is felsorolnak-e, bár Mécs Imre korábban úgy nyilatkozott: újabb dokumentumok felbukkanásával a lista még bővülhet is. Információink szerint a tervezett jelentésben kezdeményezik az adatvédelmi törvény módosítását, mert szerintük a közérdekű adatok szabályozása ellentmondásos.
Kérdező 2: Kövér úr meg valósággal elkeserít bennünket. Medgyessynél már igen gazdag nyugdíjas leszek, lesz ingyen oktatás, minden ingyen lesz. Gondolom, mindenki olvasta. Már nem látok a boldogságtól, mikor elolvasom.
Kövér László: Azért nem kellene Medgyessy Péternek annyira lebecsülnie a magyar választókat. Még a saját szavazói is többet érdemelnének, hát még azok, akiket meg akar nyerni. Láttak ők azért már egy-két szocialista programot az elmúlt 12 esztendőben, meg azoknak a gyakorlati megvalósulását is látták. Azért majd elő kell varázsolni a napilapok hasábjairól, mert fizetett hirdetésben adta közre Horn Gyula 1994-ben, hogy ő mit ígér a választóknak. Aztán azt mondta közben az értelmiségnek meg a közgazdászoknak Békesi, hogy nem kell azt olyan komolyan venni.
Valóban két Magyarország van egymás mellett. Van a magyar társadalomnak egy nem is elhanyagolható nagyságú része, 22-25 százalék, akiket, ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem tudjuk megnyerni. Nem akarom őket bántani, ez az a fajta embertípus, a szocialista embertípus, akinek 40 éven keresztül azt sulykolta az előző rendszer a fejébe, hogy te azért vagy különb, mert te az uralkodó osztály része vagy. Ő nem hitte el, hogy uralkodna, de mégis, ha már az ember szegény és nyomorult, és ha rosszul érzi magát a bőrében az állandóan lerobbanó Skodájával, meg a másfél szobás panellakásával a negyedik emeleten, akkor legalább az az elégtétel legyen meg neki, hogy az öntudata megvan, és majd neki bizonyos dolgok járnak. Ez a fajta gondolkodásmód itt maradt, és - rossz hír -, képes újratermelődni. Ez egy hosszú távon itt lévő embertípus, aki úgy fogja föl az életet, hogy neki bizonyos szükségletek kielégítése jár, és a politikusoknak az a dolga, hogy ezt megcsinálják helyette. Egyszerűen irritálja őket az az ellenpólus, amelyik azt mondja, hogy ember, neked nem jár semmi se, hanem álljál föl, és legalább annyit csinálj, hogy előbb nyisd ki az ablakot, mielőtt beröpül a sült galamb, ne utólag próbáld. Lehet ezen humorizálni, mint ahogy én is teszem, kicsit keserűen, de ez a bázis a mi szempontunkból nem megszólítható, és őszintén szólva azon a nyelven, ahogy velük kell beszélni, én nem is szívesen beszélnék.
Egy korábbi kérdésben is szerepelt az a mondat, hogy mikor kezdünk el már végre kampányolni. Kampányolunk, tisztelettel, csak nem úgy, mint ők. De úgy nem is fogunk. 1998-ban sem kampányoltunk úgy, mint ők, most sem fogunk. De hogyha őket hallják, meg nézik, akkor ők azt mondják, hogy az elmúlt három és fél évet folyamatosan végigkampányoltuk, és a maguk szempontjából igazuk van. Kampányolnak mellettünk az emberek. Nem véletlenül volt olyan felzúdulás, amikor a Nyugdíjas Polgári Egyesületeknek a szövetsége azt a szórólapot szanaszéjjel szórta az országban, amiben leírták feketén-fehéren, hogy mennyit kaptak tőlük, meg mennyit kaptak volna, és ehhez képest mennyit kaptak ettől a kormánytól a nyugdíjasok. Gondoljanak csak arra, hogy a Lengyelországban most hivatalba lépett baloldali kormány első intézkedéseinek egyike volt, hogy a családtámogatásokat úgy, ahogy volt, eltörölte, a földdel tette egyenlővé. Nem véletlenül kérték föl Bokros Lajost tanácsadónak. Ehhez csak gratulálni tudok, és azon reményemet tudom kifejezni, hogy a lengyel társadalom sok mindent kibírt már, németeket, oroszokat, második világháborút, ezt is ki fogja bírni.
Mindent vissza lehet venni, csak azt a felszabadultságot nem, ami éppen az elmúlt négy esztendőben a lelkekben végbement. Ma Magyarország valóban jóval közelebb van saját polgári hagyományaihoz, meg a saját polgári jövőjéhez, lélekben is, mint volt éppenséggel 1996-ban, 1998-ban.
(Vasárnapi Újság, 2002. február 3.)
Hiányzó karton
Az ügy ezzel biztosan nem ér véget: egyelőre egy érintett sem indított pert a bizottság tevékenysége miatt, de lehet, hogy csak az események végét várják. Mécs szerint aki nem járult hozzá adatai nyilvánosságra hozatalához, "óhatatlanul bemártotta magát". Úgy véli, felnőtt embereknek vállalniuk kell tetteikért a felelősséget. Répássy Róbert szerint azonban e tragikomédia során több ember becsületébe belegázoltak, Rabár Ferenc esetében pedig a kegyeletsértés gyanúja vetődik föl.
A nemzetbiztonsági bizottságban a héten másodszor maradt el ügyrendi vita miatt azon személyek - köztük Kuncze Gábor volt belügyminiszter, Markó György, a Történeti Hivatal elnöke és Sersli Sándor, az átvilágítóbírák titkárságvezetőjének - meghallgatása, akik tudhatnak valamit Szalay Gábor eltűnt kartonjáról. Mécs szerint a papírt "a cég egykori embere", a BM dokumentációs osztályát 1990-től 1995-ig vezető Sersli Sándor vitte el. Az eredeti karton helyett az irattárban lévő fénymásolaton az ő neve szerepel. Sersli lapunknak elmondta: aki egy anyagot el akar lopni, az nem jelzi ezt aláírásával, bár ő azt az általa állítólag aláírt fénymásolatot sem látta még.
Időközben Markó Gyögy, a Történeti Hivatal (TH) elnöke elmondta, hogy irattárukból 54 akta hiányzik. Azután rendeltek el vizsgálatot, hogy kiderült: Szalay Gábor dossziéjából egy karton eltűnt. Markó szerint az anyagok jelentős része a Nemzetbiztonsági Hivatalnál lehet, kisebb része pedig a bíróságokon. A TH vezetője azt is nyilvánosságra hozta, hogy a Mécs-bizottságnak tizenhat személyről szolgáltattak adatokat, ebből viszont nem mindenkit láttak viszont a bizottság listáján. Egy részük jogosan nem került fel, hiszen olyanokról van szó, akiket megfigyeltek vagy csak megkíséreltek beszervezni. Négy embernek viszont hálózati kartonja volt, őket tehát együttműködőként könyvelték el annak idején, ezek közül három pedig jelentést is adott. Markó szerint egyesek múltja titokban marad, ezért továbbra is zsarolhatók lesznek. Mécs Imre a nyilatkozatra a bizottsági munka csütörtöki lezárásáig nem kívánt reagálni.
Koalíciós ellentét
A héten tartották a kormány által beterjesztett új ügynöktörvény általános vitáját. A kormányfő által felkért szakértői bizottság javaslatai nyomán több módosításra is sor kerülhet. Az MSZP szűkítené a vizsgálandók körét, az SZDSZ azonban nem tartja szükségesnek, hogy az újságírókat vagy az egyházak képviselőit kivegyék az érintett körből. Abban viszont a két párt egyetért, hogy a - kormánypárti többséggel működő - tényfeltáró bizottság helyett bírák végezzék az átvilágítást.
Bárándy Péter igazságügy-miniszter expozéjában utalt arra, hogy a törvényjavaslatok elfogadásáig több alkotmányossági aggályt kell még eloszlatni. Répássy Róbert úgy véli, az átvilágításról és a Történeti Hivatalt felváltó levéltár létrehozásáról szóló előterjesztés "több sebből vérzik", koncepciójában alkotmányellenes, ezért valószínű, hogy az Alkotmánybíróságon köt majd ki. Szerinte a Sólyom-bizottság jelentésének lehet olyan értelmezése is, hogy alkotmányos megoldást a két törvényjavaslat átdolgozásával nem lehet elérni. Demeter Ervin szerint az új ügynöktörvény legnagyobb gyengéje, hogy nem határolja el egymástól elég élesen a megfigyelteket és az együttműködőket, s hogy a korábbi állambiztonsági szervekkel együttműködőket nem zárják ki a közéletből.
Az új ügynöktörvény vitája alatt a jelenlegi átvilágítási törvény végrehajtása zavartalanul folyik. Az elektronikus médiumok vizsgálata után a napokban kapják kézhez az átvilágítóbírák levelét az írott sajtó munkatársai. Az év végéig ötszáz országos, megyei és helyi lap csaknem ezerötszáz újságírójának múltját ellenőrzik. Amennyiben az új ügynöktörvény megszületik, ismét sor kerülhet az újságírók átvilágítására, ám - Demeter Ervin szerint aggályos módon - ekkor már a karhatalmi múltat nem vizsgálnák, s azok sem számítanak majd érintettnek, akik az ügynökök által írt jelentéseket olvasták.
***
Az iratok ura: Sersli sándor
A Mécs-bizottság tevékenysége felszínre dobott egy embert, aki a rendszerváltozás óta az egykori állambiztonsági iratok körül tevékenykedik, személye mégis méltatlanul homályban maradt. Sersli Sándorról van szó, akiről Mécs Imre bejelentette: az SZDSZ-es Szalay Gábor III/II-es múltját bizonyító irat eredetijét ő vitte el a Belügyminisztériumból (BM). Sersli "régi belügyi szakember": állambiztonsági tevékenységét 1972-ben kezdte a BM-ben, ahol hamarosan a III/II-es csoportfőnökség munkatársa lett. A Magyar Hírlap tudni véli, hogy egy időben a Volán vállalatok kémelhárító tartótisztjeként szolgált. 1989 decemberétől a BM operatív nyilvántartó osztály vezetőhelyettese lett, s még a rendszerváltozás után is felügyelete alá tartozott a volt állambiztonsági szervek iratanyagát kezelő osztály. A tárcával 1996-ban szakított: azóta az átvilágítóbírák titkárságának vezetője.
Életútja számos kérdést vet fel. Az állampárt volt kémelhárítója miért lehet a demokratikus közélet tisztaságát megteremteni hivatott bírói testület felelős munkatársa? Azért, mert a törvény csak a III/III-as ügyosztály tagjait marasztalja el, illetve mert Sersli nem titkos, hanem nyílt állományú tiszt volt, ráadásul kevés hozzá fogható titokszakértő akad az országban - hangzik a hivatalos felelet. Ezzel az érveléssel szemben fel kell idézni az Alkotmánybíróság 60/1994. számú határozatát, mely leszögezi: "A volt állambiztonsági szervezet valamennyi operatív csoportja a parancsuralmi rendszer fenntartását, erősítését szolgálta." Ugyanezt erősíti meg Gyekiczki András, Kuncze Gábor egykori belügyminiszter kabinetfőnöke, aki 2000. május 15-én a Magyar Hírlapban azt írta: "A hírszerzés, a kémelhárítás, a katonai elhárítás ugyanis legalább olyan mértékben az elnyomó apparátus része volt, mint a III/III-as csoportfőnökség." (A Horn-Kuncze-kormány négy évvel korábban annak ellenére nem tartotta aggályosnak a III/II-es Sersli kinevezését a múlttisztázó testület mellé, hogy az SZDSZ 1990 óta emlegeti a teljes III-as ügyosztály felelősségét.)
Gyekiczki 1999-ben az Élet és Irodalomban további részleteket árul el Sersliről: "Egy alkalommal Sersli Sándor bejelentkezett, azonnal szeretne velem találkozni... Vaskos, régi borítékokat tett le elém, sok-sok pecsét, nemzetiszínű szalagok... az iratok két ügy feldolgozásáról számoltak be. Az elsőben valamikor a 70-es évek közepe táján egy beszervezési kísérlet szerepelt, útlevél fejében teendő szolgálatokról egy rejtélyes párkapcsolat leírásával egyetemben, a második pedig egy meleg kapcsolatai miatt megbízhatatlannak vélt állambiztonsági tiszt életének legapróbb rezdüléseiről szóló beszámoló volt, a titkos felderítés összes kellékeivel. "Ezeket akarnátok ti odaadni a szerencsétleneknek, nem lenne jobb, ha egyszer s mindenkorra elfeledhetnénk az ő bűneiket?" - kérdezte Sersli úr... Az üzenetet felfogtam. Sersli Sándor azt üzente: ha következetesen betartjuk az alkotmánybírósági határozatot, ragaszkodunk a személyes adatokkal való önrendelkezés elvéhez, az új ügynöktörvénynek SZDSZ-es politikusok is áldozatul eshetnek."
Gyekiczki ugyanitt azzal vádolja a Történeti Hivatalt (TH): amikor az állambiztonsági múlt kutatói anyagokat kértek a TH-tól, az intézmény munkatársainál sokszor a téma és a személy iránti szimpátia többet nyomott a latba, mint a jogszabályok. A Fidesz mostani vádjai szerint ugyanakkor éppen Kunczénak és Gyekiczkinek lenne elszámolnivalója az iratfeltáró bizottság 1995-ös tevékenységével kapcsolatban. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a - többek között Varga Lászlóból, Rainer M. Jánosból, Hegedűs B. Andrásból és Kenedi Jánosból álló - testületnek köze lehet Szalay Gábor iratának eltűnéséhez. Az átvilágítóbírák soros elnöke, Gondos Imre szerint az irat nincs náluk, az m1 híradója pedig néhány hete Sersli Sándorra hivatkozott, aki a műsor szerint kijelentette: csak akkor mondhatja el, kinek a kérésére emelte ki a papírt, ha a belügyminiszter feloldja a titoktartási kötelezettség alól. Információink szerint Sersli vitatja, hogy ezt mondta volna a híradónak; a nemzetbiztonsági bizottság hétfői sikertelen ülése után már úgy nyilatkozott, hogy a dokumentumra bárki odaírhatta a nevét.
A testület azért nem tarthatott meghallgatást, mert a kormánypártiak nem szavazták meg a napirendet. Kövér László elnök ezt úgy értékelte, hogy a baloldal "úgy fél a meghallgatástól, mint az ördög a tömjénfüsttől". Tóth Károly, a testület szocialista alelnöke szerint viszont azért mondtak nemet a napirendre, mert így a Mécs-bizottságot kellett volna minősíteniük, "ami lehetetlen". Nem tudni, Tóth Károly miért lett ilyen szemérmes, hiszen a Mécs-bizottság "nyilvánosságpolitikáját" már Kuncze Gábor is bírálta. Mécs egyébként rögtön a nevével fémjelzett testület megalakulásakor bakot lőtt. Először szakértőnek kérte fel Sersli Sándort, majd egyes források szerint politikai kifogás, mások értelmezésében összeférhetetlenség merült fel vele kapcsolatban. Sersli egyébként személyében testesíti meg a "huszonkettes csapdáját". Lamperth Mónika belügyminiszter akkor oldja fel a titoktartás kötelezettsége alól, ha a nemzetbiztonsági bizottság elnöke megjelöli, mely témában kéri ezt. Kövér László viszont addig nem tud erre a kérdésre válaszolni, amíg testülete meg nem hallgatta Sersli Sándort - ennek viszont feltétele a titoktartás alóli feloldás.
Fotó: Griechisch Tamás, Heti Válasz