Saron nem engedné vissza Arafatot Ciszjordániába
Ariel Saron izraeli miniszterelnök kijelentette: amennyiben Jasszer Arafat palesztin vezető távozik Ciszjordániából, nem fogja engedni visszatérését.
Dátum: 2002-09-02 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:51.585680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Jediót Ahronót című izraeli napilap szerint az izraeli kormányfő a kabinet vasárnapi ülésén közölte: a Palesztin Hatóság egyelőre nem kért hivatalos távozási engedélyt Arafat számára. Raanan Giszin, a miniszterelnök tanácsadója még nem reagált a lapértesülésre.
Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter nem osztja Saron Arafattal kapcsolatos elképzeléseit. A lap szerint a miniszter úgy véli, hogy Arafat kiutasítása növelné jelenleg meglehetősen gyenge nemzetközi támogatottságát.
MTI - fidesz.hu