Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csaknem ötödével nagyobb bevétel a Gaz de France-nál

A Magyarországon az Égáz és a Dégáz regionális gázszolgáltatók fő külföldi részvényese, a Gaz de France kedden közölte, hogy az idei év első felében a tavalyi azonos időszakot 19 százalékkal meghaladó, közel 11,1 milliárd eurós árbevétele volt, köszönhetően részben a gázár emelésének. Külföldön eladásainak értéke 3,48 milliárd eurót értek el, a növekedés 40 százalékos volt.


Dátum: 2005-08-09 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:17.192465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szolgáltató részlege biztosította a növekedést, az infrastrukturális részleg forgalma 2,5 százalékkal csökkent. A vállalat, amely nem oly rég hatalmas sikerrel debütált a párizsi tőzsdén, közölte azt is, hogy az első negyedéve dinamikusabb, 21,5 százalékos fejlődést hozott, a második negyedévben a forgalomnövekedés - az egy évvel korábbihoz képest - 14,2 százalékos volt, szezonális okokból.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek