Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előnyugdíj járna a felszámolás alatt álló győri textilgyár dolgozóinak

A győri Fidesz támogatná, hogy a felszámolás alatt álló helyi textilipari cég, a Leonell nyugdíjkorhatár közelében lévő dolgozói előnyugdíjba vonulhassanak - mondta el az MTI-nek Szijjártó Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.


Dátum: 2005-08-09 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:18.733532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus, aki képviselőtársával, Szakács Imrével tartott kedden sajtótájékoztatót az üzem előtt, elmondta: a Rába Motorgyártó Kft. és a győri Kekszgyár mellett, a Leonell a harmadik olyan üzem Győrben, amely a csőd szélére került, és most kénytelen megválni mintegy 240 dolgozójától.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a munkaerőpiac nem tudja felszívni az elbocsátott embereket, akik többségükben idősek, és csupán egy, speciális szakképzettséggel rendelkeznek. Ezért támogatjuk a textilgyár szakszervezetének javaslatát, hogy a nyugdíjkorhatár közelében lévő dolgozók előnyugdíjba vonulhassanak - mondta.

Jelezte, hogy erről a kérdésről a frakcióval is egyeztetnek majd, annak érdekében, hogy a parlament elé terjeszthessék a javaslatot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek