Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerekegyháza nem tudja önerőből felújítani életveszélyessé vált iskoláját

A Bács-Kiskun megyei kisváros, Kerekegyháza, nem tudja önerőből felújítani életveszélyessé vált iskoláját, ezért több mint 200 tanuló részére bizonytalan, hogy hol kezdheti meg a tanévet - közölte Czakó István polgármester kedden az MTI-vel.


Dátum: 2005-08-09 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:19.360099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A nyolcvanas években felújított 25 tantermes iskola 11 terme vált életveszélyessé, mert a nyári esőzések következményeként beázott a mennyezet, hullik a vakolat és a tartófal kilenc centiméterrel kifelé dől" - mondta a település első embere.

Hozzátette: az épület teljes felújítása több mint 500 millió forintba kerülne, de egyetlen fillért sem tud erre fordítani jelenlegi költségvetéséből a település. A hatezer lakosú kisváros évi költségvetése ugyanis 800 millió forint, melynek döntő része a polgármesteri hivatalban és az intézményekben dolgozók bérére megy el.

Czakó István elmondta, hogy szeptemberben természetesen megkezdődik az iskola minden tanulója számára a tanév, mert a könyvtárban és az egyház által felajánlott termekben elhelyezik a gyerekeket.

"A város fejlesztésére és beruházásokra egyáltalán nem jut pénz, a pályázatokhoz szükséges önerőt is gyakran csak hitelből tudjuk fedezni" - tette hozzá a polgármester. A település általános iskolájában alapfokú művészeti oktatás is folyik, ezért több mint ötszázan járnak az intézménybe.

A polgármester reméli, hogy a megyei területfejlesztési tanácstól és azon keresztül a Belügyminisztériumtól segítséget kapnak, mert a felújításra közbeszerzési pályázatot írtak ki, és a munkálatokat hamarosan megkezdik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek