Leisztinger szemet vetett a Fradi-pályára?
Az Üllői úton egyre kuszább a helyzet. S most nem a csapatról van szó, a pályán talán még lehet javítani, a fiatalokból előbb-utóbb akár ütőképes csapat is válhat. Ám van itt más is, ami már nem hagy túl sok időt és túl sok reményt. A pénz, a sokat emlegetett pénz az, ami egyre jobban hiányzik.
Dátum: 2005-08-09 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:19.670980, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Könyvsorozatot lehetne írni, megannyi fordulattal átszőtt krimiszerű sztorit a Bajnokok Ligája-szereplésről, az 1995 óta eltelt időszakról. De maradjunk a közelmúltnál, amikor is a Ferencváros a totális csőd elkerülése végett (no meg azért, hogy elindulhasson az első osztályban...) 238 millió forintos hitelt vett fel. Megkezdődtek a találgatások titokzatos befektetőkről. Ekkoriban nyilatkozta a Nemzeti Sportban Kisteleki István, a liga új elnöke - mellesleg sikeres üzletember -, hogy az FTC Rt. élére bizony menedzser típusú, dinamikus, pénzügyekben otthonosan mozgó vezető kell.
Ám erről egyelőre szó sincs.
A Fradi időt nyert a hitellel, amelyből kifizették a játékosok felé fennálló tartozást. Megtartottak néhány kulcsjátékost (Lipcsei Pétert, Szűcs Lajost, Rósa Dénest, Balog Zoltánt), igazoltak néhány új fiút, leginkább olyanokat, akik korábban a Fradi fakóban is tarcsik lettek volna... Hanem az idő sem csapatépítésre, sem újabb pénzkötegek szerzésére nem volt elegendő. Ezt a bizonyos 238 millió forintos hitelt októberben kell - illetve kellene - visszafizetnie a Ferencvárosnak. Már az sem titok, hogy a pénzt egy banktól kapta a Ferencváros, mégpedig állami garanciával. Cserébe az Üllői úti sporttelep 20 736 négyzetméteres területének használati jogát kínálta fel. Így került "zálogba" a Fradi-pálya, jelen pillanatban elképzelés sincs arra, hogy a hitelt, a sokat emlegetett 238 millió forintot miből fizetik majd vissza.
A háttérben persze folyik a sakkjátszma, hiszen a Fradi - jelen állapotában is - közügy, a sorsa nem lehet közömbös sem az egyik, sem a másik politikai oldalnak. A Nemzeti Sport információi szerint egy hazai milliárdos pénze segíthet a klubon. Leisztinger Tamásról van szó, akit sokan úgy emlegetnek: ő az ország egyik legsikeresebb cégfelvásárlója. Jelen van a kárpótlási üzletben, a szállodaiparban, a gyógyszerkereskedelemben, a privatizációban, befolyással bír tőzsdei és tőzsdén kívüli cégekre, vegyes konszernje, az Arago Holding Befektetési Rt. immár a legismertebb hazai kockázatitőke-társaság. Leisztinger Tamásnak közismerten jók a kapcsolatai a nagyobbik kormányzó párttal. Ô lehet tehát az, aki felvásárolhatja az Üllői út 129. szám alatti 20 736 négyzetméteres területet.
A kérdés csak az, mi lehet a célja a Fradival?...
nso.hu - fideszfrakcio.hu