Péterfalvi: később derülhet ki, jogszerű volt-e a kormány adatfelvételi eljárása
Hetek múlva derülhet ki, hogy jogszerű volt-e a kormány sms-kampányának adatfelvételi eljárása - mondta kedden az MTI-nek Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Hetekig, de akár egy-két hónapig is eltarthat az a vizsgálat, amelyből kiderülhet, hogy a kormány jogszerűen használt-e fel adatokat az sms-kampányához - közölte az adatvédelmi biztos.
Dátum: 2005-08-09 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:19.991529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: "tudunk az adatkezelésről, de ez még nem engedélyezés - hiszen nem volt előzetes vizsgálat" - mondta, megjegyezve: "az, hogy kiadtuk az adatvédelmi számot, önmagában nem jelent érdemi állásfoglalást jogszerűség vonatkozásában".
MTI - fideszfrakcio.hu