A joggal visszaélő szocialista főkurátor
A joggal való visszaélés lehetőségét is felvetheti a kuratóriumi elnök azon lépése, hogy elnökségi döntésig nem utalja át a Magyar Rádió Rt.-nek a közalapítványon keresztül juttatott forrásokat - olvasható a közszolgálati médium humánpolitikai és jogi igazgatóságának az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában.
Dátum: 2005-08-09 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:20.592344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum emlékeztet arra, hogy joggal való visszaélésnek minősül "a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, különösen, ha a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére irányul". Hozzáteszi: "ha a joggal való visszaélés jogszabály által megkívánt nyilatkozat megtagadásában áll és ez a magatartás nyomós közérdeket vagy különös méltánylást érdemlő magánérdeket sért, a bíróság a fél nyilatkozatát ítéletével pótolhatja, feltéve, ha az érdeksérelem másképp nem hárítható el".
A dokumentum szerint Gellért Kis Gábor levelével kapcsolatban - amelyben azt közli, hogy az általa vezetett kuratóriumi elnökség döntésétől függ a források átutalása - "joggal vetődhet fel a fent idézett törvényi tényállásba ütköző magatartás megvalósulásának lehetősége, akár jog gyakorlása, akár jognyilatkozat megtagadása tekintetében". "Mindezeken túl a részvénytársaság működőképességének veszélyeztetése mellett az alapítói szándékkal is ellentétes helyzet állhat elő, hiszen megkérdőjeleződhet a részvénytársaság függetlensége is" - zárul Bathelt Sándor igazgató levele, amelyet Morvai Katalin, a médium kommunikációs vezetője küldött meg az MTI-nek.
MTI - fideszfrakcio.hu