Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Benzinárak: felső határ a csillagos ég

Tapasztalataink szerint tovább nőtt a napokban az egyes benzinkutak árai közötti különbség. Egy tucat, általunk találomra kiválasztott, nagy olajtársasághoz tartozó budapesti töltőállomás közül egy első kerületi egység bizonyult a legdrágábbnak tegnap - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-08-10 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:26.404537, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Itt a kilencvenötös motorbenzin literenként 280,9, a gázolaj pedig 265,9 forintba került. Cseppet sem reprezentatív felmérésünk legolcsóbb benzinkútja pesterzsébeti, ahol a benzinért 272, a gázolajért 262 forintot kértek kedden. A tizenkét kút közül utóbbi az egyetlen, amelyiknél a benzin ára alatta marad a Mol által beharangozott 275 forintos augusztusi átlagárnak, a többi helyen ezt a határt már túlszárnyalta az ár. A gázolaj kisebb szórással még a megadott sávban mozog, vagyis 260-265 forint között jó eséllyel bárhol hozzájuthatunk egy liter gázolajhoz.

Mivel a Mol felhagyott korábbi gyakorlatával, s már nem közli előre kiskereskedelmi listaárának változásait, semmi biztosat nem tudni az üzemanyagok árának közeljövőbeni alakulásáról. Az olajpiaci folyamatokat tekintve azonban olcsóbb aligha lesz a benzin, hiszen a fekete arany ára tegnap újra rekordokat döntött a világ nagy tőzsdéin.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek