Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NASA szerdán újabb amerikai űrszondát indít a Marshoz

Újabb Mars-kutató szondát indít útjára szerdán az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nevű űreszköz a jövő márciusban érkezik meg a vörös bolygóhoz, amely körül pályára állva csatlakozik a már ott keringő Mars Global Surveyor és Mars Odyssey amerikai, valamint a Mars Express európai kutatószondákhoz, miközben a másfél éve leszállt két amerikai önjáró robot, a Spirit és az Opportunity a felszínen folytatja kutatómunkáját többszörösen túllépve eredetileg tervezett programidejét.


Dátum: 2005-08-10 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:26.700256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MRO három másik társánál korszerűbb és nagyobb teljesítményű tudományos berendezésekkel rendelkezik. Feladatai közé tartozik majd a Mars légkörének, felszínének és a talaj alatti rétegének a pásztázása. Hasonlóan a többi szondához az MRO is víz előfordulásának, illetve az élet esetleges nyomainak kimutatására fog törekedni.

A vörös bolygó eddigi űrszondás kutatása során a szakemberek már megállapították, hogy a Mars bővelkedik vízmosásszerű képződményekben, amelyeket valaha víz vájhatott ki, és a tudósokat élénken foglalkoztatja, hogy miként is játszódhatott le ez a folyamat; arra is keresik a választ, hogy valóban létezhetett, vagy valamilyen formában még ma is létezik-e az élet az égitesten.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek