Kína 2007-ben bocsátaná fel első holdrakétáját
Kína 2007-ben szándékozik felbocsátani első holdrakétáját, s még az idén újabb űrhajót indít a világűrbe emberekkel a fedélzetén - jelentette szerdán a kínai sajtó, Je Pej-csienre (Ye Peijian), a kínai űrprogram egyik vezetőjére hivatkozva.
Dátum: 2005-08-10 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:27.031890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Holdra küldendő rakéta nem visz majd embert a fedélzetén, de képes lesz e jelentések szerint puha leszállást végrehajtani az égitest felszínén, s ott műszereivel kutatásokat végezni.
A holdprogramtól függetlenül újabb két kínai űrhajós jut fel még az idén a világűrbe, s a tervek szerint öt-hat napot tölt majd ott egy kínai űrhajó fedélzetén. Az ázsiai ország 2003 októberében küldött először embert a világűrbe.
MTI - fideszfrakcio.hu