Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Taxis Gyuszi vette a luxuslimuzint az MSZP pártpénztárnokának?

Ősztől újabb, immár politikai-közéleti szereplőket közvetlenül érintő gyanúsításokkal folytatódhat a brókerbotrány - értesült a Népszabadság. Kulcsár Attila húszmilliárdos sikkasztási ügyének néhány gyanúsítottja a "folytatásban" is érintett lehet.


Dátum: 2005-08-10 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=41776
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:14:27.668504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hivatalosan meg nem erősített, de nem is cáfolt értesüléseink szerint a Kulcsár Attila húszmilliárdos sikkasztásai miatt másfél hónapon belül várható vádemelést követően az ügyészség újabb eljárásokat indít majd. Ezek állítólag közvetlenül is érintenek néhány ismert politikust és közéleti szereplőt, vélhetően azokat is, akiknek a nevét érintőlegesen már korábban is összefüggésbe hozta a sajtó (az esetek többségében Kulcsár vallomása alapján) a brókerbotránnyal.

Az egyik ilyen tisztázandó kérdés lehet például, hogy kapott-e sok milliót érő autót Kulcsártól Puch László MSZP-pénztárnok, akit a bróker az ügyészségen tett vallomásában azzal is megvádolt, hogy 30 millió forintot kért tőle pártja 2002-es választási kampányára, továbbá azt is állította, hogy Puch rendszeresen pénzt és nagy értékű autót kapott tőle. Az MSZP pénztárnoka a Klub Rádiónak nyilatkozva hazugnak nevezte Kulcsárt. Puch nem értette, miért nem szembesítették még a fenti vádak kapcsán Kulcsárral, vagy miért nem hallgatták meg őt is az ügyben.

Azok, akik ismerik Kulcsár valamennyi kihallgatási jegyzőkönyvének tartalmát (a múlt hét vége óta a jegyzőkönyvek egy része olvasható az interneten), azt állítják, ennek két oka lehet: vagy az ügyészség sem veszi komolyan Kulcsár Puchhal kapcsolatos állításait, vagy egy külön eljárás keretében kíván a végére járni azoknak.

A Népszabadság értesülése szerint az ügyészség olyan adatok birtokába jutott, miszerint a Britton nevében és az amúgy Kulcsár érdekeltségébe tartozó cég bélyegzőjének felhasználásával a bróker bizalmasa, "taxis Gyuszi" vásárolta azt a Peugeot 607-es típusú személygépkocsit, amelyet később többek eddig nem cáfolt állítása szerint Puch László használt. Azonban "taxis Gyuszinak" nem lett volna joga a Britton nevében és bélyegzőjével autót vásárolni, emiatt megtörténhet, hogy okirat-hamisításért a későbbiekben eljárás indul ellene. Ez esetben pedig immár büntetőeljárás keretében végérvényesen tisztázódhat az is, hogy kinek az utasítására, illetve kinek a számára vásárolta meg taxis Gyuszi a kérdéses Peugeot-ot? (Szerettük volna minderről megkérdezni Puch Lászlót is, de lapzártáig nem reagált megkeresésünkre.)

A stop.hu "Újabb fordulat a Kulcsár-ügyben: megszólal a főnyomozó és előkerült egy letiltott videokazetta" című írásában exkluzív interjút közöl Molnár Csaba alezredessel, az ORFK egykori pénzmosás elleni osztályvezetőjével a brókerügyről. Csakhogy Molnár azt állítja, nem nyilatkozott a stop.hu-nak. Sőt, a neki tulajdonítottal azonos, de még csak ahhoz hasonló tartalmú interjút sem adott senkinek. Déri Balázs főszerkesztő ellenben állítja, ha nem is a stop.hu belső munkatársának, de igenis adott interjút, s az megegyezik az általuk közölttel.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek